Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
A Teológián
PAPAI DIAKEMLEKEK ezeren és ezeren az üldözések alatt, franciák is, skótok is, hollandok is, magyarok is. A hit szent meggyőződés, nem hitvány pislákolás, nem farizeusi szemforgatás, és nem diplomácia. A hit kötelesség, mint az apám és anyám tisztelete, nem Korbán, nem templomi ajándék, amellyel még kérkedhetném az Isten előtt. Dr. Antal Géza szellemi nagysága és fényes ékesszólása ott volt az ő vallás- történeti és vallásbölcseleti előadásaiban. Mi megláttuk, hogy ő erre született, minden szava leikéből lelkezett, azért szól hozzánk meggyőző és magával ragadó erővel. Hálás tanítványai is voltunk, és csak azt sajnáltuk, miért nem hallgathatják őt mások is. Másoknak is, sokaknak, mindenkinek hallani kellene Antal Géza szavát, mert lehetetlen volna hitetlennek maradnia annak, aki az ő szavát hallaná. így vélekedtünk mi, az ő lelkes tanítványai. Az alapvizsgára nagyon elkészültem, úgy nem, mint a bölcseleti kollokviumra, de majdnem úgy. A szentgáli parókia évek múlva is őrizte azt az utat, melyet a gyümölcsös kertjében csináltam én, mikor az alapvizsgára készültem 1905 nyarán. Igen rossz természetem volt. Nem engedtem meg magamnak, hogy valamit hiányosan, vagy csak félig-meddig tanuljak meg. Kegyetlenül szigorú voltam önmagamhoz. Szinte az önkorbácsolással volt egyenlő az a szigorúság, amellyel agyon meg agyon kínoztam magamat azért, hogy egy szó hiba nélkül, pontosan, jelesen, tökéletesen tudjak mindent. Elképzelhető, hogy akkor milyen keményre taposhattam én azt az utat a drága emlékű szentgáli papi kertben! Hiszen sok és nehéz volt az anyag, amit meg kellett tanulni. Ott volt az ó- és újszövegségi bevezetés, az izagógika, amit a későbbi teológusok „telefon- könyv”-nek neveztek el. Szörnyű tudomány volt. A keresztyén egyháztörténelem nem volt szörnyű, de az ő három kötetével és a benne hemzsegő adatokkal, évszámokkal, nevekkel éppen könnyűnek se volt mondható. Na és akkor ott volt csaptatónak az Antal Géza-féle vallástörténet és bölcselet! Megtanultam iszonyúan, különös súlyt helyezve a nagy, a fontos, a nehéz fejezetekre. Volt egy nyúlfarok paragrafus is benne, egy féloldal, Buddha élete, ezt nem olvastam el, mert jelentéktelennek tartottam. Annál jobban megtanultam a legjelentősebb, a legsúlyosabb tételt, amely külön tanulmányt igényelt: a Buddha tanítását, a szenvedés, a nirvána vallását. Hát az alapvizsgán Antal Géza nagytiszteletű úr ezt a jelentéktelen, vacak tételt, amit én el sem olvastam, a Buddha életét adta fel nekem. Nem mondom, hogy nem tudtam volna, mert kétannyit is tudtam volna róla, mint ami a litografált stúdiumban volt. De megszégyenítve éreztem magam a bizottság előtt, hogy éntőlem ilyen vacakot kérdezett a nagytiszteletű úr. Arra voltam előkészülve, hogy majd valami súlyos 189
