Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Tanáraink
ÓLÉ SÁNDOR nyugatig s a zsarnokság velük megütközik!” Na, hát nézd: ezek a kis szecskák is akárhányan, néhány év múlva beülnek a főiskolai zenekarba, nagy kottás füzetet tesznek maguk elé a kottatartóba, hegedűt és vonót vesznek a kezükbe, és amint a tanár úr dirigálja őket, játsszák neked a Bánk bán nyitányát vagy a Rákóczi indulóját! Játsszák úgy, hogy ember légy, hogy el ne sírd magadat! Ezt teszi a Gáty tanár úr, akarom mondani: a pápai főiskola! Aztán ott látom őt a zeneteremben, ahol a „Kis Kántus”-t tanítják két szólamra énekelni. Én ott vagyok a második szólamban, ott ülök Kis Kari, a nagy szólamvezető mellett, aki eggyel magasabb osztályba jár. Lehettünk ott együtt a két szólamban mintegy hatvanan. Hogy fújtuk mi a Kossuth-indulót, hogy töltötte be a Kollégiumot, hogy harsogott ki a promenádba is, amint fújtuk: „Fel-fel vitéz daliák, fel erős, erős magyar nép! Harcolni kész legyen, aki hős, s derék!” A tanár úr egyáltalán nem volt puha ember, sőt nagyon is kemény. Mikor a kezében levő pálcával lecsapott a harmonium fedőlapjára, mert elhibáztunk valamit: még a vér is meghűlt bennünk! Aztán szóval is legorombította azokat a fiúkat, akiktől, vagy ahonnan a hibás hangot hallotta. Mégis szerettük, „Gáty papának” hívtuk. Más tanárnak lehetett csúfneve, amint a diákoknál szokás, de neki nem volt csúfneve. Neki beceneve volt: Gáty papa. Aztán megint csak a zeneteremben látom őt, szabályosan minden hétfőn és csütörtökön este 5-től 6-ig, amint a „Nagy Kántust”, vagyis hivatalosan a „Főiskolai Kántus”-t docinálja négy szólamra. Ez a Kántus a közélet különféle alkalmaira tanult énekeket és dalokat. Tanult zsoltárokat és dicséreteket, különféle opera részleteket egyházi célokra. A templomban évenként legalább kétszer: ádventi és böjti úrvacsorakor énekelt két-két esetben. Ezeken kívül a reformáció emlékünnepén, melyet a Teológiai Önképzőkör rendezett az én időmben a tornateremben, később a templomban. Nagyobb ünnepi alkalmakon (pl. püspökszentelés, egyházkerületi főgondnok beiktatása, lelkészszentelés) szintén kiváló alkalma volt a közreműködésre, amikor az egész Egyház- kerület gyönyörködhetett benne, a pápai gyülekezettel együtt. Hát a temetéseken! A pápai gyülekezetben ősi szokás volt az, hogy temetésekre meghívták a Kántust, hogy énekelje el a halottat. Ezek a „deáki” temetések jó alkalmak voltak arra, hogy összeforrjon a Főiskola és az Eklézsia szíve. Erre később még visszatérek. Aztán tanult a Kántus műdalokat, népi dalokat, különféle alkalmakra valókat nagy zeneköltők műveiből. Minden év december első, vagy november utolsó szombatján este műsoros estet rendezett az Akadémia az Arany Griff nagytermében, melyre nagy és szépszámú közönség gyűlt egybe a város előkelő társa<£>» 86