Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Tanáraink
OLE SÁNDOR Gézával nagy ellentétei voltak. Egy összecsapás viharában mondta neki Antal Géza: elgázolom. Faragó János elégedetlen volt egyházi közéletünkkel, különösen a fejesekkel. Engem sokszor felkeresett, mert bizalmas volt hozzám. Sokszor hivatkozott a gályarabokra, hogy milyen nagyok voltak ők, s milyen törpék a maiak. Azt gondoltam, hogy majd a templom-nemakarás összehozza őket. De még az se tudta köztük az ellentéteket kiegyenlíteni. Viszont a templomépítés se tudta tőlem elválasztani. Utóbb bele is nyugodott. Kegyelettel búcsúzom tőle. Áldás emlékére!* h) Dr. Kőrös Endre. Az intézet német szakos tanára. Kevesen tudták róla, hogy ő tulajdonképpen magyar-latin szakos tanár volt, és a német nyelvi képesítés csak harmadikul járult az ő magyar-latin nyelvi képesítéséhez. Mivel azonban az intézetnek német nyelvi tanárra volt elsősorban szüksége, Kőrös Endrét, mint ilyent választotta meg az iskolafenntartó testület, nyervén ezáltal egy magyar-latin és egy német szakos tanárt egy személyben. És Kőrös Endre mind szakképzettségénél, mint általános műveltségénél, mind pedig munkabírásánál fogva nagyszerűen megfelelt a két tanár tisztének. Kisdiák koromban még magyart-latint tanított valamelyik alsóbb osztályban, ahol osztályfőnök is volt. De ugyanakkor már németet is tanított pár osztályban. (A legfelsőbb osztályokban pedig Antal Géza, pár évig.) Ötödikes koromban egy Nagy Lajos nevű helyettes tanár tanított németet az iskolában, de ő a következő évben elkerült Sárospatakra rendes tanárnak. így lett hatodikos korunkban Kőrös Endre a mi német tanárunk. Meghódított bennünket az ő nagy tudásával. Tanulhattunk mi akármit, de ő mindent könyv nélkül tudott. Tanultunk Heinét, Goethét, Schillert: nem kellett könyv neki. Ott állt közöttünk és könyv nélkül kiigazította a felelőt, ha az megbotlott vagy elakadt felelés közben. Kiigazította? Az semmi! Hanem elszavalta a német költeményt, mielőtt velünk olvastatta és megtárgyalta volna. Azt akarta, hogy tanuljuk meg a német szavakat szépen kiejteni, a német költeményeket szépen olvasni, majd elmondani és szavalni. Szívből meg tudta érezni, ha valamelyik tanítványa szép kiejtéssel és szép hangsúlyozással föl tudott mondani neki egy német költeményt. Sohase láttunk nála se tankönyvet, se noteszt. Még a „Hermann und Dorothea” tanulásánál sem, amit én unalmasnak tartottam. Ő ezt is tudta. Olyanforma volt ő a némettel, mint jóval később Földy József a göröggel. 5?» 58 ’ (1965. IX. 02.)
