Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Tanáraink
PAPAI DIAKEMLÉKEK 16:13) Reá gondoltam. Mert ő szokta ezt mondani a tanulóknak: vigyázzunk, fiúk. Ha a folyosón egy kis papírszeletkét látott eldobva, akkor már rászólt az ott elhaladó fiúkra: vigyázzunk, fiúk. Ha a fiúk nem értették meg az intést, akkor egyenesen rájuk parancsolt: vegyük föl azt a papírt, és dobjuk a szemétkosárba. Igen, mert hány fiú az, aki ezt magától megteszi! Bizony a legtöbb inkább ledobja, mintsem felvegye a papírost. Inkább csinálja, mintsem eltüntesse a szemetet. Óh, pedig de nagy fontossága van életünkben a rend- és tisztaságszeretetnek! Hányszor borul fel a békesség a családban, mert nincs rend és nem vigyázunk a tisztaságra, a nyelvünk, a kezünk és a szívünk tisztaságára! „Vigyázzunk, fiúk” - ezzel nevelt bennünket Faragó János rendre és tisztaságra, jó erkölcsre és tiszta életre, ami még az országnak is támasza és talpköve! Aztán szembetűnik az ő nagy pontossága. Nem bírta és nem tűrte a pontatlan embert. Ha valaki csak 8 órai csengetéskor jött be az iskolába, és ő ezt meglátta, már rászólt, mert a tanulónak ilyenkor már a teremben a helye és a leckére készülve kell a tanárát várnia. Ahol latint és görögöt tanított, ott nagy súlyt helyezett a szószedetre, és pedig annak nemcsak a pontosságár, hanem a szépségére is. Elkapkodott, törlésekkel éktelenkedő, piszkos írást nem tűrt meg. Hogy megmutassa, milyennek kell lennie a pontos, a tiszta és a szép írásnak és szószedetnek, ő maga is készített napról-napra szószedetet. Az is eszembe jut, hogy ő az ifjúság barátja volt. Ahol hatszáz diák él egy kollégiumban, tehát egy fedél alatt, ott bizony sokszor adódnak kisebb-nagyobb kihágások, sőt vétségek is. Ő ilyenkor mindig a tanuló pártján volt, ha a pártfogásra méltónak ítélte. Az ifjúság szabadon való nevelésének volt a barátja és nem helyeselte az internátusi rendszert. Az igazság érvényesülését kívánta mindenben, az osztályozásban is. A protekcióval nála nem lehetett célt érni, mert mindjárt azt felelte: Kérem, első az igazság és az iskola becsülete! Nagy hatással volt ránk az ő magyarsága. Nagy ünnepeinken gyönyörű szép magyar ruhában jelent meg közöttünk. Ez felemelő példa volt számunkra. Követtük is sokan. Különben is távol volt tőle a pipogyaság, a hajlongás. Gerincesen viselkedett, s ha a kerülten vagy az igazgatótanácsban támadás érte, azonnal felelt. Magyarságát mindig előtérbe helyezte, s büszkén emlegette, hogy a pápai kollégium ifjúsága milyen hódítóan szép magyar fiatalság. Végül megemlítem reformátusságát. Nem úgy volt református, hogy nem tehetett róla, ha annak született. Nála meggyőződés volt az életstílus volt a re- formátusság. Nem is tudta volna letagadni, mert egész gondolkodása és minden életnyilvánulása bizonyságot tett róla. A templomban mindig ott ült a fők között és nagy kritikus volt. A főkkel nem értett sokszor egyet, s különösen Antal 'S» 57
