Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Tanáraink
PAPAI D1AKEMLEKEK És milyen szép az a pápai főiskolai könyvtár. Ott lakik a Csend, a Rend, a Tudomány. Ott honol a Béke. Az egy valóságos Szentély. Hát még milyen szép az egész Főiskola! Ott laknak a Halhatatlanok Szellemei. Ott laknak, és nézik a mai embereket. Nézik és megmérik őket. 0 Sarudy György. A másik latin-görög szakos tanár gimnáziumunkban. Igazi klasszika filológus, akiről mi azt hittük, hogy ő talán már úgy született. El se tudtuk volna őt másként képzelni, mint görög könyvvel a hóna alatt, amint megy az utcán szakállasán, komoran, maga elé nézve, egészen magába merülve. Meg voltunk róla győződve, hogy őt semmi sem érdekli a külvilágból, mert az ő világa kizárólag a görög bölcsek, a görög Hérodotosz és Homérosz világa, az ókori tragédiák világa, és ő egészen ezek közé határolja el magát. Mint ilyent tiszteltük őt, s mint ilyent köszöntöttük őt, mikor elment előttünk a Jókai utcán, bár néha még a köszönésünket is alig vette észre, annyira el volt a gondolataiba merülve. Pedig hát tudomást vett ő azért a világról is. Tudta ő, hogy a világban él. Azt is tudta, hogy a világ más, mint ő. Azért csak ott érezte jól, ott érezte otthon magát a tudós könyvek között, a latin és görög klasszikusok világában. Ilyen ember volt a mi tudós görög tanárunk: Sarudy György. Úgy látom őt, amint írja iskolai táblára a görög ABC betűit. Aztán úgy látom, amint tanítja a görög főnevek és igék ragozását, a sok bonyolult rendhagyó igét és azok ragozását. Majd az „Odisszeá”-t és az „Iliász”-t jelenteti meg előttünk, az ő nagy alakjaival: Priamosszal és Hektorral, Patroklosszal és Akhillesz- szel, akik körüllengtek bennünket a görög órákon. Vele kapcsolatban volt egy sajnálatos esetem, ami arra volt jó nekem, hogy észre térített, kirántott a bajból, s a veszély útjáról a jó útra terelt engem. Ötödikes voltam. Ezt ugyanis lehetne mondani, hogy tacskó. Igen ám, de ez volt a veszélyes kor: a serdülő kor. Ugyanis én ebben a korban már kezdtem megismerkedni a brit költőóriással, Shakespeare-rel. Volt rá módom, mert a pápai színházban minden ősszel és tavasszal színre került egy-egy shakespear-i dráma: Rómeó és Júlia, vagy az Othelló. Egyszer ifjúsági előadásként bemutatták a Julius Caesart, majd Beregi Oszkárral, a Nemzeti Színház művészével a címszerepben a Hamletet. Én Kapossy Luciánnak lévén tanítványa, bizony minden ilyen előadásra elmentem. És a shakespeare-i előadások elbűvöltek engem. A bennük megnyilatkozó fenséges tanítások megfogják együgyű és érzékeny falusi paraszt szívemet és Shakespeare szellemének a megszállottja lettem. Minden előadás után sírva mentem haza, s a hatás, mit magammal vittem, állandó lett >53'
