Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Tanáraink
PAPAI DIAKEMLEKEK- Nem kívánok mást, csupán csak annyit, hogy ha majd síromnál megállnak, mondják ezt: „Tanultam tőle.” - Sokszor megálltunk sírjánál találkozóink alkalmával, s mindig elmondtuk hálás kegyelettel: „Tanultunk tőle.” Igen, mert ő tanított meg bennünket gondolkozni! e) Borsos István. Ő volt a gimnázium egyik latin-görög szakos tanára, vagyis klasszika-filológusa, főiskolai könyvtárnok, a könyvtár újjárendezője, aki alatt szentély lett a főiskola könyvtára. Mikor reá gondolok, s róla írni kezdek, hallani vélem az igét, mit Isten mondott az égő csipkebokorból Mózesnek: „Ne jöjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld.” (II. Mózes 3:5) Mert valóban nem tudom, hogy is merészelek én őróla írni, aki szentje volt a kollégiumnak, szentje a mi osztályunknak, szentje az iskolán belül minden tanulónak! Vannak más kiválóságok is, akik egyben vagy másban, vagy sok mindenben kiválóak, akik előtt sokan meghajolnak, akikről sokan elismeréssel, vagy elragadtatással nyilatkoznak; de olyanok, akikkel szemben megtorpan, vagy meghal minden kritika, akiknek akár külső megjelenése, akár belső élete, akár másik iránti magatartása, akár tudománya, akár munkássága csak példa, csak eszmény, csak csoda: olyanok ritkán akadnak a jelenvaló világban. Hogy Borsos István ilyen volt, azt állítani merem, és bizonyítani tudom. És bizonyos vagyok abban, hogy ha élnének még az én osztálytársaim és élnének mind, akikkel együtt jártuk a drága kollégium lépcsőit, ezért az én mostani írásomért fehér kendőt lobogtatnának felém és kórusban kiáltanák: Úgy van, úgy van! Akik pedig élnek még a tanítványok közül, mint például Antal Gusztáv, Baditz Antal, Kiss Zoltán, Patay Emil, Tóth Zsigmond, Világhy András, Végh János, Eötvös Sándor, Czeglédy Pál, Szöllősy Sándor, Cseh-Szombathy László, Farkas Pál, Székely István, Leőke Károly, Lázár Andor, Győry Elemér - ezek a pápai öregdiákok bizonyára mindnyájan megfogják a kezemet, és bíztatnak, hogy csak írjam, mert ők bizonyságok mellettem! És én írom, bár előbb merészségnek véltem is ezt az írást. De mikor a „bizonyságok fellege vesz körül”, mikor az igazság mellvasát érzem keblemen és a szereíetet a hálát szívemben, akkor úgy érzem, írni kötelességem. Én egy tornaórán láttam őt először a későbbi nevelőintézetünk tornakertjében. Azért láttam pedig tornaórán, mert az 1895—96-ik iskolai évben történetesen nem volt tornatanára a pápai főgimnáziumnak. És éppen ez az év volt a millenniumi év, Magyarország nagy ünnepi esztendeje, amikor majd országos tornaünnepélyek és versenyek lesznek a fővárosban. Ott szerepel ezeken az ünnepi 45
