Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Tanáraink
PÁPAI DIÁKEMLÉKEK remben, nézte a térítők munkáját, az én dolgomat pedig már el is intézte. A szénior kijelölte a munkahelyemet, és én azonnal megkezdtem a munkámat. Ötödikes koromban pedig már „instruktor” lettem. Egy simaházi zsidó fiú lett a tanítványom. Négy forintot kaptam havonként a tanításáért; ez fedezte a szállásdíjamat. Ezen kívül egy kis legációpénzem is volt mind a három ünnepen: ez jó részét fedezte a konviktusi díjnak; mert ötödikes koromban már nem voltam terítő. Akkorra már „nagydiák” voltam, akit magáztak a tanárok. Ettől fogva mindig instruktorkodtam föl a 12-ik évemig, és mindig volt legációm, úgy hogy nagy segítségére voltam édesapámnak, sőt teológus-koromban már a magam lábán jártam. Mindössze egy német órán pirított rám Antal Géza a két év alatt. A negyedik osztályba egyszer, egyetlenegy szó elhibázásáért ingerülten így pirított rám: „Ezt Ólé Sándortól nem vártam volna!” Azóta bizony lepergett vagy 66 év az idő orsóján. De még most is elszégyellem magam, ha eszembe jut ez az ingerült mondása és az, ahogyan rám nézett akkor. Pedig jó harminc év múlva, a harmincas években, de sokszor elmondhatta, hogy „ilyent” éntőlem nem várt volna! Hosszú, nagy csaták után a templomépítés Pápán! Azóta a templom szépen megépült, ő pedig „dúló csaták után”, immár 31 éve ott nyugszik csendesen a pápai alsóvárosi temetőben. De nem kell neki szégyenkeznie a pápai új templom miatt! d) Dr. Kapossy Lucián. Győri Gyula után, a negyedik osztálytól kezdve végig, az érettségi vizsgáig, ő lett a magyartanárunk. Mielőtt megláttuk volna nevét a negyedikes órarendünkön, még csak útban voltunk szeptember első napján Pápa felé, már akkor tudtuk, hogy Kapossy tanár úr az idén már belelép a mi diákéletünkbe, és ezáltal végképpen megszűnünk holmiféle „szecskák” lenni. Negyedikes korunkban ugyan még csak tegeztek bennünket a tanárok, mégis megkülönböztetetten nagyobbak voltunk az alsóbb osztályúaknái. Részben azért, mert a kollégium épülete új szárnyat kapott az ugyancsak új konviktus felé, s minket IV. osztályt, az új szárnyon helyeztek el a II. emeleten. Roppant nagy lett a kilátásunk kelet felé. Én még Csórra is elláttam, megláttam az udvaron édesanyámat; ha a testi szemem nem volt elég, megtoldottam a lelki szememmel. Nyugatra is messzire elláttam; megláttam, mikor égett, Mihályházát. Másfelől pedig azért voltunk megkülönböztetetten nagyobbak, mert stilisztikát tanultunk, Toldit tanultunk, és Kapossy tanár úr tanított bennünket. Aki még hozzá nem is tegezett, hanem magázott bennünket. <£« 37
