Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
A kollégiumban
ÓLÉ SÁNDOR Tulajdonképpen ezzel az iskolaszenteléssel együtt történt meg a hivatalos tanévnyitás is. Mi a földszinten kaptunk osztálytermet a tanári szoba alatt. Keletre néztünk, a Hajnóczky pék felé. Itt lehetett meglátni, amint jöttek a vásárosok a keddi és a pénteki nagy heti vásárokra vagy az országos vásárokra a várostól északra és nyugatra eső falvakból. Nekem ez fontos volt, mert ilyenkor egy kicsit mindjárt otthon voltam és a vásárosokkal együtt mentem - a fehérvári vásárra. Itt egyszeriben komoly alakot öltött a tanítás. Győri tanár úr, amint bejött, először a katedráról nézett szét köztünk; aztán leszállt a katedráról és szemlét tartott arcunkon, hajunkon, kezünkön, ruhánkon, cipőnkön, hogy tiszták vagyunk-e? Végigment a padoszlopok között. Ha valakinek a tisztaságával nem volt megelégedve, először megpirongatta, másodszor már büntette. Behívatta a háziasszonyát. Őt tette felelőssé a fiú tisztaságáért és csinos megjelenéséért. Aztán következett a latin lecke kikérdezése. Szavak, nyelvtan, fordítás. Ha valaki egy szót nem tudott, már büntette. Számítani nem lehetett nála. Föladott egy névszót, például ezt: schola. Ennek el kellett mondani az egyesszámú alanyesetét, a birtokos esetét és a többesszámú alanyesetét, így: schola, scholae, scholae, nőnem = iskola. Amint kimondta a szót, jelentkezni kellett. Aki nem jelentkezett, azt kérdezte. De sohasem azt, akire mutatott, mindig mást. így kérdezte ki a szavakat, a fordítást, a nyelvtant. Aki nem tudott valamit, annak ki kellett állnia a tábla elé. Néha álltak ott tízen-húszan is. Ezek 11 órakor bent maradtak, s délben felmondták a leckét a Tanár Úrnak. Aki még ekkor sem tudta, az bizony nem evett akkor ebédet. Ezzel a módszerrel sakkban tartotta az egész osztályt. Készen kellett lenni a felelésre minden pillanatban mindenkinek. Itt nem volt pardon, nem volt elnézés, nem volt kedveskedés, nem volt személyválogatás, úgy ment minden, mint a villámcsapás, aki nem tudott, röpült a fekete tábla elé. Ebben benne volt az, hogy mindenkinek tudnia kellett, ha előbb nem, de délben, mert ha akkor sem, akkor bizony nem volt ebéd sem. Megtörtént, hogy valaki nem tudott, mégis jelentkezett. De a Tanár úr a jelentkezés bizonytalanságából és az illető szeméből kiolvasta, hogy a jelentkezés hamis. Fölszólította. Nem tudott. Erre indulatba jött és az illetőt kiröpítette a katedra elé. Ebben az is benne volt, hogy túl szigorú és indulatos ember volt a Tanár Úr. De az is, hogy magához volt a legszigorúbb, mikor fáradtan minden délben kész volt kikérdezni a rosszakat. És ennek volt köszönhető, hogy nála év végén, a nagy népes osztályban, alig bukott meg latinból valaki. SS* 18
