Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Történetek és apróságok a Főiskola életéből
PAPAI D1AKEMLEKEK Milyen jó is az isteni Gondviselés! Gondoskodik nemcsak az égi madarakról, nemcsak a liliomokról, hanem rólam is. íme mégis lehetek legátus! Mehetek a családokhoz, vinni nekik az örömhírt! (Nem tudom, szegény Izsák Jóska hogy van?) Mehetek? De mehetek-e? Ni, hiszen a cipőmet nem tudom felhúzni. A lábam tele van hólyaggal, a cipőm pedig kemény, mint a csont. Hólyagos lábbal, csontkemény cipővel akarok én boldogulni, legációba menni, örömöt hirdetni? Újra próbálom, csak próbálom, megint próbálom felhúzni a cipőmet: Nem megy. Kitör belőlem most már a zokogás. Hát hiába hittem, reméltem, bíztam, örültem! Minden hiába volt. Most már aztán se ide, se oda, se legációba, se haza! Mert nem tudok cipőt húzni. Teljesen összetört ez a próbatétel. De benyit hozzám a tanítóné asszony.- Mi baj van kislegátus úr?- Nem megy föl a cipőm!- Ó, hogy ez nem jutott eszembe! Annyira ráfeledkeztem a ruhájára, hogy a cipőről elfelejtkeztem. Na, de nem baj. Legyen nyugodtan. Háromnegyed óra múlva visszahozom megpuhultam Van-e az éléskamrátokban zsír és háj, mai tanítók és tanítóné asszonyok? Mert Végh Istvánék házánál volt ám! Pucc nem volt, de zsír és háj még pünkösdkor is volt! Ott kenegeti zsírral-hájjal, ott puhítja édes kezével a tanítóné asszony az én csontkemény cipőmet a konyhában. Lágyítja szépen, szívének hitével, kezének erejével, ami, ha nem lett volna, az én cipőm háromnegyed óra alatt meg nem lágyult volna. De meglágyult. Olyan lett, mint a lágy viasz. Nagy diadallal hozta be a tanítóné asszony és tette a kezembe:- Itt van! Felhúzhatja kislegátus úr! Mehet a legációba! Ki az az ifi úr, aki ott jár-kel Garamszentgyörgy község utcáiban? Jár ház- ról-házra, ki az egyikből, be a másikba! Elegáns a ruhája, mosolygó az orcája, diadalittas a beszédje. Szép, fekete, bütykös bot a kezében, egy kis parasztfiú megy kísérőként mellette. A kutyák barátságosan ugatják, s ennek jeléül a farkukat csóválják. Mikor bemegy a házba, mindenek örömmel köszöntik, szavait könnyes szemmel kísérik, amint átadja nekik a Pápai Oskola üzenetét: „A mennyei követ megérkezett mennyből, Örömhírt hozott az Atya Úr Istentől. E drága követnek Szentlélek a neve, Szent ajándékéval mihozzánk eljőve.” (stb.) 171
