Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Történetek és apróságok a Főiskola életéből
ÓLÉ SÁNDOR Nincs rá szó, milyen jólesett az évszázadokon át üldözött, földhöz vert, jobbágysorsban nyomorgatott, drága magyar népünknek ez az őszinte, igaz beszéd. A gyermekek utána mentek, a férfiak utána néztek, lányok, asszonyok a kapuk rácsain, a kerítések hasadékain át lesték járását a kislegátusnak, a pápai diák ifi úrnak, akiből pap lesz, majd meglássátok! Egyik házból kijövet, a szürüből egy nagypapa törtet feléje báránybőrsüveg- gel a fején: „Hó való kedves kislégátus úr?- Csórra, Fejérmegyébe!- Fejérmegyébe? O, Istenkém! Hát még arra is laknak emberek? * * * Régi dolgok ezek, hatvanöt évvel ezelőttiek. Ma már, mikor e sorokat írom*, 82 éves vagyok. Egy 82 éves ember szívéből már kiégtek a vágyak. De még azért szeretnék valamit. Szeretnék elmenni még egyszer Garamszentgyörgyre. Ga- ramszentgyörgyön szeretnék kimenni a temetőbe. A temetőn szeretném felkeresni Végh Istvánék sírját. Szeretnék leborulni a sírjuk mellett és szeretném megcsókolni sírjukon a kakukkfüveket. Neked is emléket állítottam e sorokban, kedves nagylegátusom, ideálom, szavaló csodám, Izsák Jóskám! Korán elmentél. Még káplán korodban. Mint üstökös, úgy eltűntél. Úgy is jöttél, úgy is tűntél el. Gyászt öltött a Kollégium, mikor elköltözésed híre megérkezett. Volt-e valami okozati összefüggés a mi tengerjárásunk és a te korai elköltözésed között, nem tudom. Csak a fülembe cseng a szavad: „Lehet, hogy életünkbe kerül ez a lépésünk!” De te mondád: „Ettől a rongy pocsolyától megijednénk?” Akárhogy volt is, mindenképpen fájdalmas volt - különösen nekem - elköltözésed. De nem volt, és nincs fellebbezés. Hiába, áll a törvény: ember, meg kell halnod. Elhullunk, mint a fáknak levelei. De van egy nagy vigasztalás. Egyetlenegy, de nagy, de igaz, de örök. Amelyért mi is elmondhatjuk Péter apostollal: Áldott az Isten, ki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által. (I. Péter 1:3.) Tehát többek vagyunk, mint a fáknak levelei! ‘ Pécs, 1966. június 6. 172 »<y
