Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Történetek és apróságok a Főiskola életéből
ÓLÉ SÁNDOR nyon át gyalogoltunk, csak a jákói és városlődi kocsmában tartottunk egy-egy félórai pihenőt. Hogy hogy nézhettünk ki, nem tudom, csak arra emlékezem, hogy a városlődi kocsmában német tyukászok voltak, akik rokonszenveztek velünk, megszámláltak bennünket, és tojást süttettek nekünk és bort rendeltek számunkra szódavízzel, amitől új erőre kaptunk, ami nélkül biz’ én nem tudom, hogy értem volna Berénybe. Mert a tyukászok nélkül bizony mi nem ettünk volna, és csak szódavizet ittunk volna. Megérkezvén Berénybe véres lábbal vánszorogva, tüstént a tanítóékhoz (Be- rényben nem rektoroztak) mentem. A tanítónő asszony kukoricát pattogatott, mikor a konyhába beléptem. Majd kiejtette kezéből a rostát, mikor meglátott, és bemutatkoztam neki. „Jaj, Istenem, kedves kis legátus úr, maga megérkezett, nekem meg nincs ebédem! Na, nem baj; levesem van tegnapról, egy kis lencseleves; majd sütök hozzá egy kis tojást; úgyis tudom, hogy régen evett már tojás- rántottát!” Erre rögtön fel is tette a levest melegedni, és elkezdett teríteni. Közben megérkezett a tanító úr is, akit Nemes Mihálynak hívtak. A tanítóné asz- szony betessékelt bennünket a szobába, és meghagyta az urának, hogy egy kicsit beszélgessen velem. De bizony a tanító úr egy szót se szólt hozzám. Nem volt rá kíváncsi, hogy mi a nevem, hol születtem, mi az édesapám, hányadikba járok, mi újság Pápán, mikor jöttem, merre jöttem, hogyan jöttem. Na, nem baj. A tanítóné asszony behozta a levest és mondta az urának, hogy most már ebédezzünk. 0 pedig kiment a rántottát készíteni. Mihály tanító úr asztalhoz is ült. De engem nem kínált hellyel. Ő kimert magának egy tányérral a lencselevesből. De nekem nem mondta, hogy na öcsém, az ebadta, foglaljon helyet, és merjen a levesből, bátran, mintha otthon volna. Én pedig kínálás nélkül nem mertem leülni, és nem mertem merni. így aztán Mihály tanító úr ült és eszegetett, én pedig 63 kilométernyi út után álltam és néztem. Hiszen csak egy évvel lettem volna idősebb, majd leültem volna én kínálás nélkül is, és ettem volna bátorítás nélkül is! De egy negyedik gimnazista a világ árvája és butája! Főként, ha valóban árva és parasztfiú. De ezt úgyis lehetne mondani, hogy a világ szemtelen fickói és neveletlen ficsúrjai egy kis negyedikes mendikánstól tanulhatnának illendőséget és egy árva parasztfiútól szemérmességet és tisztességet! Már éppen azon járt az eszem, hogy kimegyek, a tanítóné asszonytól elbúcsúzom, és átmegyek a papákhoz, hiszen elsősorban úgyis oda kellett volna mennem jelentkezni, mikor hirtelen belépett a tanítóné asszony, kezében a rántottás tállal. Mialatt letette a tálat az asztalra, azalatt megpillantotta a helyzetet. Összecsapta a kezeit, és a restelkedéstől ingerülten kiáltott az urára: 160
