Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)

Főiskolai Konviktus

PÁPAI DIÁKEMLÉKEK miért küldtek minket a Kollégiumba? Hogy kényeztessen, mint kisgyermeke­ket, és “anyámasszony katonáivá” neveljen bennünket? Hát mi a tanulás? Játék, kedvtelés? Nem, hanem küzdelem! Ez pedig lehet átok is, meg áldás is. Átok, ha mint elkényeztetett fiút küldenek oda bennünket a harctérre. Ha édesanyánk szoknyája mellett selyemfiú készül belőlünk, és egyszerre betesznek bennünket a Kollégiumba, hogy na hát, most aztán tanuljunk, dolgozzunk, küzdjünk, har­coljunk, nehéz ismeretanyaggal, kemény feladatokkal és harapós tanárokkal. Áldás pedig akkor lesz, ha a Konviktus társa lesz a Kollégiumnak, otthon a szülői hajlék helyett, és úgy táplálja testünket, hogy egyúttal megedzi lelkünket a küzdelemre. Mi lett volna a zsidó néppel, ha Mózes kényezteti a pusztában fánkkal, pástétommal és pakerájjal? Az még ugyan sohase foglalta volna el az ígéretföldjét. Az életért, a jövőért harcolni kell, és ezt a harcot ifjúkorunkban kellet elkezdenünk, ezt a harcot kellett a Konviktusnak sugalmaznia. És sugal­mazta is. Hány gondolat született és érlelődött bennünk, miközben a szatyi alsó héjáról az égett részt kapartuk le késünkkel! A szatyi tömegkenyér volt, nem lehetett hát benne háziasszony egyéniségének vagy éppen édesanyánk kedves kezének illatja. De hát nem volt-e benne mégis valamilyen illat? Nem volt-e benne az apáink vérével megszentelt, drága magyar föld illatja? A magyar me­zőnek illatja? A magyar búzakalásznak illatja? A magyar levegőnek, ennek a sokszor szeles és szeszélyes és mégis, vagy éppen azért áldásos levegőnek illatja? Hát a magyar napsugár illatja? Hát a magyar nép verejtékének illatja? Oh, csak ne gondoljuk azt, hogy az a szatyi holmiféle színtelen, íztelen és szagtalan tö­megkenyér volt! Nagyon is finom kenyér volt! Magyar föld terméséből, magyar napsugártól pirult magyar búzából, édes kis pápai malmok ölén készült liszt­ből, magyar kéz sütötte, magyar ifjaknak, a jövőért küzdő magyar diákoknak sütötte, hát hogyne lett volna az nagyon finom kenyér! Nekünk, munkás embe­reknek való nagyon is finom kenyér! Hajnóczky Béla! Légy áldott haló poraid­ban is, mert finom kenyeret sütöttél nekünk! És hogy hasonult hozzánk, hogy sugalmazott bennünket ez a konviktusi ke­nyér! Mikor szép, tiszta, kék volt az ég felettem, mert jelesre feleltem fizikából és latinból, akkor a szatyi is szép, fehér volt, mikor én kipirultam az örömtől, akkor a szatyi héja is piros pozsgás volt, mikor én vidám voltam, a szatyi is vidám és ízes volt, és úgy éreztem, hogy szól hozzám: lásd, én sorstársad va­gyok, én javadra vagyok, tanulj hát minél jobban, törekedjél minél többre, hogy ember legyen belőled, s napsugaras, szép, tiszta legyen az életed. De mikor engem bánat ért és fájt a szívem, mikor rosszul feleltem számtanból és beborult az ég felettem, mikor búval derült a reggelem, s szomorú lett az életem, akkor a s?» 135

Next

/
Thumbnails
Contents