Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)

Ünnepélyeink. Március 15

ÓLÉ SÁNDOR

közben pedig a főiskolai ének- és zenekar szerepelt, s tette a jeleneteket változatossá, vidámmá és élvezetessé: gyorsan lepergő színpadi cselekményhez hasonlóvá. Elénekeltük például a „Bordalt” a Bánk bán című operából, a „Csínom Palkó-Csínom Jankó” kezdetű kurucdalt, majd a „Befordultam a konyhára” kezdetű dalt Petőfitől. Végül pedig a sirató dalt, a búcsúéneket, melyet a kis- és nagykántus és a zenekar adott elő:

„Elhangzik reszkető ajkunkról a búcsúszó:

Isten, Isten Veled.”

így végződött a mi örömünnepélyünk!

A pályadíjak összegéről nem tudok beszámolni, mert akkor sem igen tudtam összegszerűségükben ezeket a díjakat kívülről, most pedig még kevésbé tudom. Pedig ez volt az egyik izgalmas része az ifjúsági elnök beszámolójának: ki mennyi pénzt vágott zsebre az év végi pályadíjakból? Én, mint ifjúsági elnök, két ízben is készítettem a beszámoló jelentést, és most a pályadíjak összegére mégsem emlékszem, forrásom pedig nincs hozzá. Ködösen emlékszem arra, hogy a versenyszavalat és a népdalpályázat első díja 20-20 korona volt, ami nem volt akkor megvetendő összeg. A több hónapi vagy egész évi komoly munkát igénylő tanulmányok pályadíja természetesen jóval nagyobb volt. Ezeken kívül voltak úgynevezett “főiskolai pályatételek”, amelyeket a főiskolai tanári kar tűzött ki, s amelynek nyertesei igen nagy pénzekhez jutottak. Voltak olyan jóigyekezetű, komoly tanulók, akiknek egész évi szükségletét bőven fedezték az ilyen megnyert pályadíjak. Ha pedig szegénységük, jó előmenetelük és jó magaviseletük jogán egyébként is teljesen tandíjmentességet és konviktusi ingyenességet élveztek, akkor év végén igen szép pénzeket vihettek haza szegény szüleiknek, esetleg szegény özvegy édesanyjuknak. Pápai főiskola: szegények iskolája!

Rendkívüli ünnepély. Ilyen is volt. Mikor 1906 februárjában, III. éves teológus koromban, engem választottak meg ifjúsági elnöknek, így szólt hozzám Kapossy tanár-elnök úr: „Kedves elnök úr, igen örülök, hogy önt láthatom az ifjúsági-elnöki székben. Most már aztán nem fogjuk tovább halasztani a Jókai- emlékünnepély megtartását. Idestova két éve lesz Jókai halálának, és mi még mindig nem emlékeztünk meg róla. Pedig ez nekünk elsőrendű kötelességünk, hiszen a mi képzőtársaságunknak Petőfivel együtt ő volt a megalapítója. Azért úgy tessék készülni, hogy május hónapban megtarthassuk az emlékünnepélyt. Öntől ezt várom, s hiszem, hogy nem csalódom.” - Nagyon kicsinek éreztem e pillanatban magamat, de azért erre a felhívásra nem mondhattam nemet. Kü^ 132