Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Ünnepélyeink. Március 15
PÁPAI DIÁKEMLÉKEK tek vagyunk ám! Még most is megdobban a szívem, ha rájuk gondolok. Hát még a távoli parókiák ablakai - Barsból, Komáromból, Fejérből, Veszprémből. Tolnából, Baranyából! Mert ezek is idemosolyogtak ám! És Március Idusára ezek is elküldték ám az édes mamát az ő bájos leányával a pápai ünnepségre és a fényes táncmulatságra! Hej, de sok szív meggyulladt, hej, de sok egész életre szóló, édes boldog viszony szövődött ezeken az ünnepélyeken, a forró színházi estéken és az „Arany Griff’ termeiben! Dejszen, hiába is szidta ám szegény Sarudy tanár úr Kovács Bálintot így: „Vasalt nadrág, lakkcipő, görögből meg egy nagy szekunda!” Hiába bizony, mert igenis, mi is beszereztük a szép szalonruhát magunknak. Kelemen Salamon olyan „ferencjóská”-t tudott szabni nekünk, amelynél különbet még magának a császárnak se szabhattak Bécsben! Vagy ferencjóska vagy magyar ruha karddal, március 15-én! De ezen nem változtathat senki emberfia a világon! Még Sarudy tanár úr se! Ha pedig ferencjóska, akkor már lakkcipő is dukál hozzá! Hogy lehetne másként felmenni a bálba! És ha felmegy valaki olyan előkelő helyre, mint az Arany Griff, olyan fényes társaságba, mint a március 15- i társaság, hát hogy mehetne fehér kesztyű nélkül? És micsoda készület kell ehhez! Mennyi beszerzés. Szép új, fehér ing, gallér és kézelő, fehér kesztyű és nyakkendő, vasalt nadrág és lakkcipő. Esetleg egy szép virágcsokor. Ah! Szegény tanár úr! Kik mehettek fel a bálba? Mert az nem úgy volt ám, hogy akinek eszébe jutott, vagy kedve szottyant rá, hát egyszerűen csak beállított oda. Hanem a közgyűlés elhatározta a táncmulatságot, ez volt az első lépés. Ha a hazai politikai viszonyok nem gátoltak bennünket, akkor elhatároztuk, hogy legyen. De ezt néha erős vita előzte meg. Például 1906-ban, mikor az Ocskay brigadérost adtuk elő, le is mondtunk róla, azzal az indokolással, hogy nemzeti gyász van. De ha már túl voltunk a politikai viszonyok megvitatásán, akkor még mindig volt egy fontos kérdés, amit tisztázni kellett. Ez volt a garancia kérdése. Mert a táncmulatság megrendezése anyagi kérdés és anyagi kockázat kérdése is volt esetleg. Már magáért az engedélyért is fizetni kellett. Aztán ott volt a terem bére, a cigányok fizetése, a terem földíszítésének kérdése, a sok részből álló, változatos ünnepség és táncmulatság meghívójának nyomdai költsége, a rendezői szalagok díja, és sok más költség, amit nem is tudnék felsorakoztatni, mindezt valakinek fedezni, legalább is garantálni kellett. Tehát a közgyűlés határozata alapján a választmány kibocsátotta a garancialevelet. Aki ezt a tagok közül aláírta, az mehetett a bálba! Akik aláírták, azok voltak a felelősei és mindenesei a táncmulatságnak! Meg is látszott rajtuk, mert büszkén lépdeltek az utcán, *!?■ 125