Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Ünnepélyeink. Március 15
PAPAI DIAKEMLEKEK mégis „él, magyar, áll Buda még”, azt azok fizették meg könnyel, vérrel, száműzetéssel, kikről írva van: „Elhulltanak legjobbjaink a hosszú harc alatt.” (Vörösmarty). Zrínyi Péter a vérpadra lép börtönéből. Hát Rákóczi hova léphet? Hova? Felségáruló! Hova léphet? Ha nem a nagyapja nyomában? Átéltük a kínos perceket. Hiába, a nagyapa véres példája húzza maga után az unokát. „És unokája: Rákóczi Ferenc.” Nincs mentség. Rákóczi feje is le fog hullani... És mégsem. Megmenti őt Lehmann kapitány, a hűséges ifjúkori barát, aki életével fizet megszöktetéséért. Rákóczinak szabad az útja Lengyelország felé... Milyen jó lett volna az ilyeneket a mi egyszerű népünknek is tanítani. Mert én most azt írom. „Láthatod ebből, édes magyarom...” De mit lát? Mikor senki se tanította ezeket neki. Nagyon csekély kis valami volt, mit mi történet címén adtunk népünknek. Én mindig szégyenkezve gondolok erre. 1903-ban, VIII. osztályú koromban, a „Rodostó” című színművet adtuk elő. Ebben már nekem is volt szerepem, a Jávorka szerepe, míg II. Rákóczi Ferencet Nagy Béla, Mikes Kelement Izsák József, Bercsényit Végh János személyesítette meg. Ebben a színműben már letűnt a kuruc dicsőség csillaga, véget ért nemzetünk fényes hőskölteménye, a Rákóczi-szabadságharc; Rákóczi, a hazaárulónak bélyegzett, dicső nemzeti fejedelem vezérkarával ott van török földön bujdosóban, a szultán védelme alatt. Rodostónak hívják ezt a kis várost, mely menedéket adott a levert magyar szabadság vezérének és híveinek, a Márvány-tenger partján. Fülembe hangzik most is Rákóczi siráma: „Sohasem látom én, sohasem, sohasem, én szegény hazámat.” És belém hasít a népem fájdalma: „Messze-messze Rodostóban Rákóczi van bujdosóban. Piros vérnyom vezet arra: Gyászban van a magyar haza, magyar haza.” Két jelenség van, sőt három, ami ma is él bennem e műből, ma még fájóbban, mint akkor. Az egyik az, hogy Bercsényi és Mikes, Rákóczi főkamarása, összevesztek, s kis híja, hogy párbajt nem vívtak. Bercsényi szól (itt pár szóra nem emlékszem szó szerint):- Hm. Főkamarás uram, úgy látom, igen szikrázik a nyelve; vajon a kardjából ki tudna-e csiholni egy-két gyönge szikrát? Mire Mikes így szól: - Az is sikerülni fog, ha a kigyelmedével mérem össze! Erre Bercsényi magából kikelve kiált: - Hadd látom hát! És már ki is repülnek hüvelyükből a kardok, hogy összecsapjanak; de Rákóczi parancsszavára megállnak és visszatérnek hüvelyükbe. Ez történt Zsuzsika miatt. A másik Jávorka ajkáról hangzott el, mikor álruhában megérkezett Rodostóba, és beszámol a bujdosóknak az itthoni helyzetről. Szörnyű dolgok azok, amik itthon mennek végbe. Például hogy osztják fel Rákóczi birtokait az ország 119
