Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Kik voltak a legjelentősebb, kiemelkedő költőink?
ÓLÉ SÁNDOR Kik voltak a jelentősebb, kiemelkedő költőink? Elsősorban Csomasz Dezsőt kell említenem. O ugyan nem volt bő termő. Azért egy népdalát is láttam egykor az Érdemkönyvben. De a március 15-i ódák emléke az ő nevéhez kapcsol bennünket. Egyiknek egy versszaka (1898-ból) hirtelen eszembe jut, ideírom: „Tavasz kinyíl, zsendül a vadvirág, Erdő zúgása messze hallatszik el. Fenn a légben, a végtelen felé Dalos pacsirta vígan énekel. Csak zengj, óh zengd a dalt tovább, tovább! Isten oltárán zeng az éneked. Ünnepre készül széles e világ: Szentséges eszmék nyernek életet. ” Czeglédy Sándort említem azután, ezt az elég bőtermő és Isten kegyelméből való költőt, akinek egy verskötete is megjelent abban az időben. Aki akkoriban (a századfordulón) volt pápai diák, emlékezhetik rá, hogyan sírtunk valamennyien, az ő költői levelei hallatán, miket özvegy édesanyjához intézett. Ezeken kívül szatírái voltak érdekesek és „tanító feddések”, meg az epigrammái. Tőle való ez az epigramma: „Nem csoda, hogyha fehér foga van, szép Emma kisasszony, Mert hiszen esténkint mindig a vízbe teszi. ” De azért mégis legkedvesebbek voltak a bibliatárgyú versei. Itt már (meg a műfordításaiban is) mutatta oroszlánkörmeit a későbbi Czeglédy Sándor. Érdekes, hogy még a görög szöveg szavai is engedelmeskedtek és glédába álltak neki. Aztán nem folytatta tovább a versírást. Isten más munkakört szabott eléje. A teológiai tudományt művelte; imádságokat írt és igehirdetéseket; Bibliai Lexikont szerkesztett és Kálvint fordított; sőt az Újszövetséget is lefordította újból, munkatársává szegődvén Károlinak, az istenes vénembernek és a szenteknek. Medgyasszay Vince, a hasonnevű balatonfőkajári lelkész és mezőföldi esperes fia, később dudari lelkész, aki fájdalmunkra és veszteségünkre igen korán meg*£>■> 106 «%>
