Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Kik voltak a legjelentősebb, kiemelkedő költőink?
PAPAI DIAKEMLEKEK halt, itt hagyván a múzsák berkét, melynek jelentős énekese volt s még országos hírű is lehetett volna. A líra húrja is szép zengést tett nála, de mégis az elbeszélő költészet érdekelte őt jobban, abban is a balladák köre, hol már drámai erők lüktetnek. Egyet ezek közül Végh János el is szavalt a Képzőtársaságban. Nagy volt a hatás, mikor Végh János kiállt a pódiumra, és így kezdte: „Bezerédi Imre. írta Medgyasszay Vince.” Halka Sándor ünnepi ódák írója. Sohár Kálmán szintén. Legnagyobb és legbővelkedőbben termő költőnk Szabó S. Zsigmondi volt, akinek egy kötet verse meg is jelent. Aztán elhallgatott. Sok volt neki a csapás, mely nemzetünket az első világháborúval és annak végén bekövetkezett összeomlással érte. Hegedűjét fűzfákra függesztette a Garam vizénél és többé nem hangolta fel annak idegeit sohasem. A számtalan dalköltő között volt egy vidám költőnk is, aki egy diákdallal gazdagította Érdemkönyvünket. Ez a vidám poéta volt Bakó Lajos, a későbbi mezőföldi esperes, aki tragikus körülmények között hunyt el. Iránta való kegyeletből, emlékének megbecsüléséből, és még azért is, mert ebben a nemben páratlan volt nálunk ez a költemény, ideírom a nótát, amint következik: Diákélet a legszebb a világon, Párját sehol, semmiben se találom. Csupa jókedv, mulatozás, szerelem! (Nem tanul ám a diáknak fele sem.) Igazi úr csak a diák, senki más! (Ha véletlen el is bukik, nem hibás.) Mit őnéki császár, király, burg, kanak, Ha előtte somlai áll, vagy konyak! Hogyha pedig az ideje elfogyott, Obsitot kap, mint a huszár, jó nagyot. Kiváltja az órát, láncol, ruháját, Megválasztják: haza viszi babáját. Ez az én kedves barátom képes volt egy társaságban órák hosszáig versben beszélni. „Csillog a göncünk” - mondta ő, de azért megénekelte a Jókai utca minden lakóját, amint egymásután következtek, adoniszi sorokban. Ilyenformán: „Jő Koritschoner: jó nevű ügyvéd! Barthalos István ővele szomszéd!” 107
