Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)

Petőfi Sándor Pápán írott versei és székfoglalója

Hív voltam én hozzád mindig, Elejétől utoljáig,

Nem volt szivemben ősz, tavasz, Érted, mint a nyár, égett az.

S vájjon akihez röpültél,

Nem lesz-e annak szivén tél? Megeshetik, szép galambom, Noha neked nem kívánom.

Mert a gólya ha visszaszáll, Virító szép tavaszt talál;

Hej de mire te visszaszállsz, Csak puszta sírhalmot találsz.

[KAKASSZÓRA HAJNAL ÉBRED...]

Kakasszóra hajnal ébred,

Én lányokkal nem beszélek,

Mert ha szólok őhozzájok,

Hajnal lesz a két orcájok.

így valaki azt gondolná,

En is kakas vagyok talán;

S hej a kakas hamis madár, Untalan más fészekhez jár.

Pedig én kakas nem vagyok, Hanem filemile vagyok,

Egy a fészkem, egy a párom, Egyért élek a világon.

A BUJDOSÓ

Mit nekem hab! mit nekem vész! Én nem félem haragát, Kebelemnek pusztaságit Száz vihar rohanja át.

Rajta! gyorsan evezőhöz,

Talpra, reszkető legény!

Bár toronnyá nő a hullám,

A túlpartra szállók én.

266