Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)

Petőfi Sándor Pápán írott versei és székfoglalója

Ne kérdjetek, mért busongok Éltem rózsaidején;

Minden örvend és reményei A tavasznak jövetén.

Ámde az uj természetnek Ébredő hangezrede Kebelemnek rejtekében Csak nehéz bút kelthete.

Nem vidítnak a vigalmak, Melyeket nyújt szép tavasz; Egy köt engem csak; közel van, S mégis messze tőlem az.

A kedvelt árnykép elébe Vágyva nyújtom karomat,

Haj! nem érem el, s ez érzet Csillapitatlan marad.

Jőj le, jőj, o szép leányka, Hagyd kevély lakod falát,

Majd virágit a tavasznak Kebeledbe hintem át. íme, dal zeng a berekben,

S tiszta zajjal jár az ér;

Egy boldog szerelmü szívpár Kis kunyhóban is megfér.

ELEGIA EGY VÁRROM FÖLÖTT

(Németből Matthison után)

Nyugszik esti szürkület fátylában A halk táj, s a berki dal kivesz, Még csak itt az agg falak körében Egy tücsök borongva zengedez. Csend lebeg le fellegetlen égről, Lassan mén a csorda mezejéről,

És a fáradt földmives halad Megnyugodni ősfedél alatt.

Itt az erdőkoszorús tetőkön,

Az enyészet töredékiben,

Hol reám a múltból borzalom száll, Bánat! e dalt néked szentelem.

252