Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)

Veress Zsuzsa: Jókai és a mai olvasó

bocsá’, olyannal is találkoztam, aki Szentkuthyval is megpróbálkozott. Ezek után aztán Jókairól az a nézetük alakul ki, hogy „már Noé is kidobta volna a bárkájából, annyira idejétmúlt.” Efféle extrém megfogalmazást az elmúlt érettségi vizsgán hallottam, és éppen legkiválóbb tanítványom szájából. Kellő botrányt is okozott szegény.

Reménykedni abban lehet, hogy később is olvasók maradnak, és hogy ifjonti avantgarde hajlamaikat kinővén, idővel észreveszik, hogy Jókai milyen gyönyörűség, hogy mennyire élvezte az írást - és ezért mennyire élvezhető az olvasása. De ehhez persze meg kell érni.

Ezen a ponton elérkezett az önvallomás ideje. Diákként, sőt még kezdő bölcsészként is magam is a fenti csoportba tartoztam, és volt tehetségem hozzá, hogy ékesen epés szavakba öntsem a véleményemet, miközben rajongtam például Szkhárosi Horváth András ódon stílusáért, és az iskolafolyosón a legújabb Esterházy-kötettel a kezemben szaladgáltam. Régóta rászoktam azonban, hogy önnevelő célzattal nyári szünidőkben olyan szerzőktől is rendszeresen olvassak, akiket nem a legjobban kedvelek, de egyszerűen szégyen kevéssé ismerni őket. így lettem rendszeres olvasója -többek között- Jókainak is. És most úgy vagyok vele, hogy amíg olvasok, maradéktalanul átadom magam neki, és így nem kis örömben van részem általa. Amikor azonban leteszem a regényt, és Jókait kiszorítja a tudatomból a reflexió, gyakran elfog a méreg, amikor olyasféle írói gyöngeségen kapom, hogy az érdekesség kedvéért lemondott a hitelességében megrázó megoldásról, és elment a könnyebb ellenállás irányába. Hogy világosabb legyek: egyik legemlékezetesebb olvasmány- élményem Az új földesúr, amitől dührohamot tudok kapni: mivel úgy érzem, ahogyan kezdődik, abban benne van egy remekmű lehetősége. És mégsem lett belőle remekmű - egy hamis illúzió, nem valódi nemzeti vigasztalás miatt.

Visszatérve a felsőbb évfolyamú diákok véleményére: sokan szeretik. A pozitív véleményt megfogalmazók között sok akad, aki már nyelvi-stiláris szépségeit is említi. Gyakori azonban, hogy hozzáteszik: „csak” kikapcsolódásnak, pihentetőnek jó, illetve, úgy fogalmaznak, hogy nagyon kellemes. Érdekes jelenség, hogy a Jókait szeretők között jó néhányan mintha mentegetőznének. Ezt a jelenséget egyébként felnőtt válaszadóim körében is tapasztaltam. „Akárki akármit mond, én bizony őszintén bevallom, hogy: szeretem!” - mintha ez valami elnézni való gyengeség lenne.

236