Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)
Vass Vince: Jókai kálvinizmusa
téneti kálvinizmus regényírójának is lehetne minősíteni. Ezzel evangelizáló tényezővé is válik, mert mikor alakjait látva összehasonlítjuk azok hitét, és lelkivé magasztosított életét a jelen közönyével és durva anyagiságával, akkor feltámad lelkűnkben a szégyen, a lelkiismeretfurdalás, a vágy azután az élet után, amit apáink örökül hagytak ránk. Csak vázlatosan, mintegy tájékozásul az utána keresőknek, lássunk néhány vonást. Megfigyeltük már, hogy milyen melegen ír Komáromról és az ottani hívekről. Ugyanez a melegség és beleérzés jelentkezik nála, mikor Debrecenről ír. Példaként állítja elénk ezt a várost, melyet a kálvinizmus, s az ezzel járó szabadságszeretet tettek naggyá. „A derék elöljárók a város önállóságát, szabadalmait védve kívülről, benn a legháborgóbb időben is józan rendet és istenes erkölcsöt teremtettek, iskoláikat, papjaikat gazdagon fizették.” Ez az egyház keveset szenvedett az üldözések korában, „de ha napjaik néha szomorúakká változtak, nem csüggedtek el, mert: most is él még az az Isten — mondták —, aki az ő híveit meg tudta védelmezni, s keze most sem rövidült meg.” (Meny- nyei parittyakövek) Sokat foglalkozik a debreceni diákélettel (Eppur si muove, Debreceni lunatikus), ismerte a legáció és szupplikáció intézményét, nem egyszer leírja a református isteni tisztelet lefolyását (Koronát szerelemért, Egetvívó asszony szív), mély beleérzéssel, áhítattal, sokszor egész zsoltárokat és prédikációkat közölve. Gyakran adja rajzát az úrvacsora, a kereszt- ség, az áttérés szertartásainak. Az áttérők szájába esküt is ad; komoly, ünnepélyes szertartás után a következő esküt mondja el az áttérő: „Esküszöm az élő Istenre és a Szentháromságra, hogy hitemhez, a helvét hitvallású református hithez, hazámhoz, Magyarországhoz, s annak fejedelméhez, és az én befogadó városomhoz holtomig hű leszek; tőlük soha semmi kecsegtetés, semmi harag miatt el nem szakadok, ellenük nem fordulok, de velük együtt élek jóban, rosszban, örömben, bánatban, dicsőségben és megaláztatásban. Isten engem úgy segéljen.” (Egetvívó asszonyszív) Ez eskü után úrvacsorában részesült az áttérő. Egy ismeretlen régi szokást is leír, a nászlakoma vallásos mozzanatát: a menyasszony és vőlegény közösen isznak ki egy pohárt, „akkor azután a nagytiszteletű úr feláll, s a többieknek is jelt ad a felkelésre, s a bevett szokáshoz illően elénekeltet velük egy zsoltárt.” Tudja és ismerteti Jókai azt is, hogy mi az az „academica politico” (Debreceni lunatikus, Peregrinus), a lévitaság (A barátfalvi lévita), még templomszentelést is leír, amelyben ő ma212
