Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)
Veress Zsuzsa: Petrovics Sándor, a pápai diákköltő
Vörösmartynak volt tehetsége, Petőfi ezzel meg sem próbálkozott - jó önismereti érzékkel. Ám a betyáros „ki-ha-én-nem” magatartás mint költői szerep jól illett hozzá, így lett, egyáltalán nem borissza emberként, (ahogy maga írta Úti leveleiben) a „csárdák költője”. De Bajza választása is jelenthetett biztatást, irányjelzést a kezdő költő számára, nyilván Vörösmarty bordalai is hatással lehettek rá. És minden bizonnyal még egy tényező szerepet játszhatott abban, hogy az ifjú Petőfi jó néhány kitűnő boros verssel lépett a nyilvánosság elé az elkövetkező egy-két év folyamán. Ez a tényező pedig Csokonai példája. Csokonaitól Petőfi nem hagyományos értelemben tanult, nem egyes verseit utánozta. Sokkal inkább arról van szó, hogy amikor saját költői karakterét, identitását keresgélte, akkor eszmélt rá alkati hasonlóságukra, s találta meg Csokonaiban egyik „ősapját”. Amikor hetyke-garabonciás imágóját építgette, segítségére volt a „vidám természetű poéta” a maga sanyarú művészsorsával, örökös vándordiák mivoltával - és nem utolsó sorban boros verseinek vállrándító hetykeségével, amivel a sors szemébe nevetett olykor. (Csak sajnálhatjuk, hogy Villont nem fedezte fel magának...) Nos, ez a hang megcsillan A borozó bán is, a kesernyés bolondozás sikerült példája a Dalforrás, míg aztán olyan fergeteges humorú szerepversek születnek - alig két év múlva, 1844 elején - Petőfi tollából, mint a Szomjas ember tűnődése vagy az Ivás közben. Ezek szellemességben vetekszenek Vitéz híres Szerelemdalával. Végül Csokonaihoz illő főhajtással meg is örökítette a szólássá vált refrénű (Otthagyott csapot-papot) versében az ősmodellt. Pápán még két boros verset írt Petőfi, mindkettőt egy-egy rövid látogatáskor, már nem pápai diákként, csak itt időző vendégként. így tehát mindkettő alkalmi vers, mintegy ajándékul írta vendéglátó barátainak. Mindkettő retorikus felépítésű - s mindkettő hosszabb, 7 illetve 10 versszaknyi terjedelmű. A Felköszöntés beszédhelyzetéből (pohárköszöntő) és szónokias fordulataiból adódik rokonsága a Fóti dallal - egyéb hasonlóság nincs Vörösmarty remeke és Petőfi kedves, ügyes, de nem igazán jelentős verse között. A Felköszöntés tréfás átkozódással indul (a vagabundus-garabonciás szerepkörhöz hozzátartozik az átkozódás illetve káromkodás tehetsége is) - de az „in medias res” hatásos, vagy egyenesen provokatív figyelemfelkeltő verskezdés a későbbi 173