Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)
Veress Zsuzsa: Petrovics Sándor, a pápai diákköltő
9. Bordalt szintén nem tartalmaz a zsebkönyv, bár a dalnak ezzel a nemével már az ógörög lírában is találkozhatunk, s a világlíra történetében is örökzöldnek számít a téma, és a Petőfi indulása körüli időben a magyar irodalomban is termettek bordalok. Petőfinél a bor-motívum a Dalforrás című epiko-lírai szerepversben tűnik fel először. A bor ebben a versben ihletforrás - a mű címe mégsem a borivást jelenti, hanem egy roppant szellemes poént. A teli hordó nem ad hangot, csak az üres, s a borból bőségesen kortyolgató, ám mégis terméketlen, elszánt lírikus ebből a példából érti meg, hogy rossz helyen kereste az ihletet, s hogy voltaképpen a költészet forrása: az üres gyomor! Ez a mű így végül is a sanyarú művészsors kinevetése és kinevettetése, egyszersmind a nevetés által le is győzi a lírai hős. Efféle művet már korábban is írt a kezdő Petőfi (Újság 1841). Ez a későbbi Petőfire is jellemző: a nyomorúságos nélkülözésen vagy fenséges pátosszal vagy kedves öniróniával, bolondozással kerekedik felül. Hogy a bor ihletadó erő, ezt a későbbiekben még sokszor leírta, a Dalforrás után leghamarabb A borozóban. Vörösmarty Fóti dala (1842 ősze) nyomán kezdődött a bordalok újabb reneszánsza. Mivel az ifjú Petőfi első nyomtatásban megjelent műve is bordal volt, így a műfaj újravirágzásához ő is hozzájárult, maga is a divat diktálójává vált. Ez az első nyomtatásban megjelent vers - amint az köztudott - A borozó volt. A pápai diák Petőfi több verset küldött az Athenaeumnak, s a bordalt - jó érzékkel - Bajza választotta. 1842. május 22-én jelent meg. A dal - sok más pápai verséhez hasonlóan - trochaikus ritmusú félrímes strófákból áll. Kerekded, kellemes művecske, a témához illően könnyed, hetyke: a lírai alany a bor mellől fütyül a világra, a csalfa lányokra, de még a halálra is... A borivás-köszöntés archetipikus helyzet: kultikus jellegű. Említi is a vers a dionüszoszi mámort, de természetesen a kellemesség és könnyed dalszerűség határain belül maradva. A ditirambikus-extatikus mámor, kultikus ivás közelebb állt Vörösmartyhoz vagy Adyhoz - Petőfihez semmiképpen. Am megjegyzendő, hogy a borivás magyar nemzetkarakterológiai közhely is. Petőfinek, aki olyan erősen és tudatosan kereste magyar identitását, talán ez is fontos lehetett. Persze a komor sírva vigadáshoz mint speciális magyar virtushoz m
