Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)
Bodolay Géza: Petőfi Pápán
költeményt írt, melyeket ő iyikább csak erős emlékezetében hordott, majd nekiülve egy füzetbe össze szedett, majd meg összetépte, némelyek kihagyásával, mások átdolgozásával meg újra össze írta, s számítgatta, hogy mily kötetkét adnának ki nyomtatásban." Ez összevág azzal, hogy ősszel már egy nevezetes, sokat vitatott kéziratos füzetecskét adott át egykori iskolatársának és barátjának, Neumann Károlynak. Ez a Lant vagy Lánc versei címet viseli. Ezt a kis versgyűjteményt nyilvánvalóan kiadás céljából írta össze. Másolásának idejét nyári dunavecsei tartózkodására teszik. Az sem lehetett azonban nyugodtabb a pápai három hétnél, Orlai idézett fenti soraira támaszkodva azt hiszem tehát, hogy már Pápán megkezdhette verseinek e fennmaradt leírását. Annyi ugyanis bizonyosnak látszik, hogy Pápán változatlanul foglalkoztatta már tavaszi ott időzésénél is az, amit később levélben így foglalt három szóban össze: „művész és költő” akart lenni mindenképpen. Egyelőre megígérte ugyan Orlainak, hogy tanulmányait folytatja, de nyilván a költői-művészi pálya végső céljával, meg talán szülei megnyugtatása kedvéért is. Céljairól egyébként fásult nyilatkozatokat tett, így Orlainak a kérdésére azt válaszolta, hogy semmi célja nincs, csak az ő meglátogatására érkezett Pápára. Parragh kérdésére, hogy hogyan él meg Pápán, csak vállat vont, s egész viselkedésén meglátszott a katonaságnál töltött másfél év: elcsigázottnak, barátságtalannak tűnt e pár hét alatt. Végül nem is bírta sokáig a Pápán való időzést, s talán csak ürügyet keresett a távozásra. Orlai elmondja ugyanis, hogy „egy reggelem az a bogara támadt, hogy ő félretett katonaruhájába öltözik, s abban megy iskolába. ” Orlai le akarta erről beszélni, mert épp egy öreg tanáruk tartott előadást, „akit tanítványai füttyel, kakukolással s mindem kigondolható időtlenséggel vérig bosszantottak", s félt, hogy barátja katonaruhában való megjelenése lehetőséget ad a rakoncátlan diákoknak a rendzavarásra, s ebből még Petőfinek lehet kellemetlensége. A költő nem hallgatott rá, mondván, hogy ruhája tisztességes, sokat szenvedett abban, és senki előtt nem szégyenli. „Duzzogva, pörölve haladtunk tehát a kollégium felé, hovéi az elfecsérelt idő miatt késve érkeztünk” - emlékezik az esetre Orlai. 0 ajtót nyitott, belépett, de Petőfi nem követte azonnal. Már reménykedett, meséli tovább, hogy barátja mégis hallgatott az okos szóra, és meggondolta magát. Petőfi azonban pár perc 111
