Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)
Nádasdy Lajos: Petőfi, a pápai diák
Hazám! - óh százszor imádott Hazám! ha még ki nem. menték Az idők ezt a rut vádot: Vakok a magyar Leventék! Orfeus kell, ki a kardal EUiirült hadi szerentse Fiát a Magyart magyar dal Altul tudni is serkentse. Magyar Orfeus kell, kit ha Lant mellett dunol édessen Az edgyügyü szivü Seit lm Köz nemzet, is megérthessen.’’ Váteszhez illő jós-szavak ezek, a „Lanti” álnevű pápai diák tollából. Négy évtized múlott el addig, amíg és amikor az annyira várt és óhajtott magyar Orí'eus, ez a második Orfeus megjelent: akinek lantján megrendültek az igék és az a magyar dal, melyet a „köz nemzet” is megértett; amit úgy mondott el, hogy „tudni is serkentse” általa az „edgyügyü szivü” népet. Ennek az új Orfeusnak, Petőfi Sándornak a lantján zendült meg a tanítás, melynek alapján látni kezdett a nép, egy egész nemzet és felkelt álmából. Ennek az új Orfeusnak a lantja éppen Pápán zendült meg, hogy felfigyelt rá az értő szív és lélek. Azóta is zeng, nemcsak e hazában, hanem a világ sok táján, hogy „bomba és lobogó” legyen. A Nemzeti Phébe megszülte a rendelt időben a Poétát. A pápai Képzőtársaságban az 1841/42. iskolai esztendővel megindult munkaév az az időszak, amelyet „üstökösök találkozása Pápán”-megjegyzéssel illethetnénk. Két olyan tagtáis találkozik itt, akik nevüket nemcsak az ősi kollégium töivényeit tartalmazó nagykönyvbe, a Képzőtái-saság jegyzőkönyvébe és Er- demkönyvébe írták be, hanem a magyar nemzeti irodalom és a világirodalom nagykönyvébe is. 101
