Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

X. Gyermekkori mulatságok

neki vetkőzve megfürödtem. Már épen a másodikát harangozták, mikor megelégelve a fürdést, öltözködni akartam. A mint egy deszkás talpról a mellette álló üres talpra, melyet előzőleg ugrálás és kikapás közben bevizeztem, le ugrottam, a vizes talpon megcsúszva hasra vágódtam. Mikor fel akartam kelni, akkor láttam, hogy az egyik karom két fenyő közti nyílás közé becsúszott és oda szorult. Próbálgattam mindenfélekép mozgatni, de csak nem akart kijönni. Segítségért se kiálthattam, mert egy teremtett lélek sem volt a Dunán, a templom ideje meg már rohamosan közeledett. Nem volt más mód, összeszedni minden erőmet és egy erőszakos nagy rántással csakugyan meg is szabadultam az önkéntelen fogságból, de nem olcsón. A fenyőszálon levő csomó belevágodott a húsba, és azt mélyen és hosszan felhasitotta. A seb helye még ma is látható! A templomba menésből természetesen nem lett semmi, mert a sebet sokáig kellett mosogatnom, míg a vérzést sikerült annyira elállitanom, hogy a zsebkendővel átkötve felöltözhettem. Fürdés közben ezen kívül aztán több baleset nem ért, jól lehet a többi úszóval együtt minden virtuskodásban - a talpak átbukását kivéve - részt vettem. A mint erősebb és gyakorlottabb úszó lettem, én is a nagy Vágdunán jártam, és mindenféle ugrási figurákat eltanultam. Sarat hoztunk fel a mély mederből, a jégtörőkhöz úszva arra felkapaszkodtunk és tejéről ugráltunk a vízbe, nem gondolva meg, hogy a mederben lehetnek bentört karók és egyébb akadályok, melyek halálos veszedelmet rejthetnek magukban. Némelyek a vakmerőséget annyira vitték, hogy a híd karfájáról ugrottak le, de én ezt a vakmerőséget soha meg se kísérlettem.-93 -