Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

VI. Feladnak az iskolába

Az átok ülte fakanál Föl áfából bitót készítsetek Királyi fák mondhatom mindezek A zsarnokot húzzátok efára Áhítattal figyelnek szavára...”

Nem foglalkoztam volna ennyit e gyarló versezettel, ha ezzel kapcsolatban épen a szomszédomban nem történt valami. Az alatt, míg valaki e verset felmondotta, Pongrácz Zsiga a tollával a padra egy kanalat pingál, és oda súg szomszédomnak, Füssy Károlynak:- Nézd, Kari, ez itt az átok ülte fakanál. - Ez oda néz, és a két nebuló a sikerült tréfán el kezd czinczogni. Meglátja a tanító úr a két vihogó gyereket, ki inti őket a pádból, és számon kéri tőlük, hogy min nevetgéltek. Füssy Károly, a ki véletlenül került az afférba, elmondta őszintén a dolgot.- Úgy, ti hát gúnyt űztök belőlem, a nevetésieket hát majd sírásra változtatom -, leszállt a katedrából és saját papi kezeivel keményen elverte a két fiút, a kiket bizony váratlanul ért a csapás. Ez a jel is azt mutatja, hogy a versezet csakugyan Kiss Ignáczé lehetett, mert különben az ártatlan tréfát nem torolta volna meg oly keményen.

Szerencsére nem sokáig ült a nyakunkon ez a tiszteletes úr. 1855 tavaszán elvitték Nagymarosra papnak, a hol meg is holt. Semmi rokonszenves vonást nem tudok róla feljegyezni, s a hálátlanság vádja nélkül elmondhatom: cseppet sem sajnáltam távozását.- 60 -