Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

VI. Feladnak az iskolába

bői kituszkolni, a mi persze szép szerével nem ment, hanem szégyen, nem szégyen, bizony bele kellett a mérges asszonyba kapaszkodni, mert hát ő innen ki nem megy addig, míg mind el nem mondja azt, a mi a szivén fekszik. így aztán nem volt más mód, mint megkezdődött a páros viaskodás a mi nagy mulatságunkra. Igaz, hogy az erkölcsi obligo azt hozta volna magával, hogy a megtámadott tekintély segítségére siessünk, de annyira frappirozott bennünket a jelenet, hogy mi annak mulatságos voltát teljesen ki akartuk élvezni. Denique, a férfierő utóvégre is diadalmaskodott az asszonyon, és sikerült neki ellenfelét az ajtón kívül lökni, és a zárt az ajtóra rögtön rá fordítani. Erre az óvatosságra szükség is volt, mert a dühös furia újra be akart törni, és az ajtót erősen feszegette; s mikor be látta, hogy az ostrom neki nem sikerül, két dühős rúgást intézve az ajtó ellen nagy dohogva eltávozott.

Egész diák életemben ennél vidámabb scenában nem volt részem, még most is jól mulatok rajta, ha a szereplőket magam elé képzelem. Azt nem tudom, hogy lett-e folytatása ennek az esetnek más fórumon, látható következménye köztünk csak annyi lett, hogy Győri Józsit és Petrácz Dávidot nem láttuk többé az iskolában. Mindkettőnek fontos oka volt búcsút mondani a múzsák hajlékának.

Még csak azt említem fel, hogy ez a mi Molnár Péterünk a kék czérna iránti előszeretét leszámítva - jó tanító volt és mi eléggé respectáltuk. Ez különben az akkori idők szelleméből folyt, akkor a tekintély még ép és érintetlen volt, a ki hivatalt viselt - még ha különben hitvány frater volt is, a hivatala bizonyos nimbuszt kölcsönzött neki, amelynek birtokában teljes immunitást élvezett. Ezért volt az, hogy ha mi az utczán Molnár Péter urammal találkoztunk - még ha keresztbe állt is a szeme - a legnagyobb reverencziával emeltünk előtte kalapot. Ha az iskolában volt, a tanítványai közt elég szorgalommal és igyekezettel iparkodott felhasználni a tanításra szánt időt.-54 -