Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

VI. Feladnak az iskolába

Egy meleg nap délutánján, mikor mi már haza készülődtünk, igy szólt hozzánk:- Gyerekek, meg ne ijedjetek - tűz van.

A toronyban tudniillik épen akkor tűzték ki a vörös zászlót, és ő ezt az ablakon keresztül észre vette. Nyomban el kezdtek kongatni, mi pedig riadt csirkék módjára szétszaladtunk. Ez történt 1854. május 8- ikán. A dátumra ilyen strikte azért emlékszem, mert nagyatyám a kalendárium illető lapján ezt jegyezte be: Május 8-án égett le a leányom háza. Ekkor leégett 38 ház. Ebből világos, hogy a mi Kereszt utczai 708. számú házunk is ezen tűzeset alkalmával a lángok martaléka lett.

Úgy tudom, hogy Molnár Péter uram engem eléggé tűrhetett; többször megdicsérte szép Írásomat és tetszett neki, hogy én az ő írását utánoztam, még a név aláírását is úgy tudtam utánozni, hogy azt elfogadhatta volna a saját kézvonásának is. Alatta mindig az első padban ültem és helyemről engem nem birt levetni senki. Akkor tudniillik az volt a divat, hogy minden héten verseny nap volt, a mikor jogában volt a legutolsónak is kihívni az elsőt felelő versenyre, és ha a kihívó jobban tudta a leczkét, mint a kihívott, egyszerűen helyet cseréltek. Én nem hívtam ki az előttem ülő néhány társam közül soha senkit, mert tudásommal kérkedni sohasem akartam, de engem többször kihívtak, de levetni engem nem tudott senki. Ez a szokás a törekvőbb gyerekek ambicziójára kitűnő hatással volt, s néha még a lustábbakat is neki ragasztotta, hogy összemérje erejét a mások tudásával.

Ebben az iskolai évben tanított engem utolszor csifári Molnár Péter uram, a ki ennek az évnek az őszén nemcsak tanítványainak, de a komáromi ekklézsiának is búcsút mondott, egy Bars megyei községbe költözvén tanítónak. Sokáig nem hallottam felőle semmit, de mikor már pápai diák lettem, tanulótársaim közül többen voltak Bars megyéből, ezektől tudakoltam, hogy tud-e közülök valaki valami hirt az én egykori tanítómról. Egy garamvezekényi fiú aztán tudott róla. Elég-55 -