Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

VI. Feladnak az iskolába

annál bővebben nyilatkozott meg az atyai jóindulat. Eleget fájt a szivem, hogy én nem vihettem kóstolót, mert az én szüleimnél soha sem volt disznóölés. Nekem hát a nádpálczát és egyébb súlyos megrovást erős szorgalommal és korrekt magaviselettel lehetett csak elkerülnöm.

Hát a mint feljebb említém, az én tanító uram családja úgy a disznóölések idején csak hozzájutott egy kis jó falathoz, de mikor beköszöntött a nagy böjt, a sok gyerek kálvinista létére is ugyancsak sok böjti napot látott. Mikor minden forrás kiapadt, és tanító úr az eklézsia üres pénztárából pénzhez nem juthatott, beállította a gyerekeit a pénztárnok úrhoz, a kiknek a betanított könyörgésére és sírására mégis mindig meglágyult a pénztárnok urnák könyörületre hajló szíve, és adott előleget a sajátjából akárhányszor, nemcsak neki, hanem a többi tanítónak is.

Mikor a mi jó tanítónk illuminált állapotban jött be az osztályba, sok féle mókát csinált. A többek közt egyszer elővett a zsebéből egy almát, és felmutatva azt előttünk, igy szólt:- Most jól ide vigyázzatok, megtanítlak benneteket pápista módon áldozni. Én ebből az almából vékony szeleteket fogok szelni, ti kiöltitek a nyelveteket, én arra ráteszek egy szelet almát, és azt szépen beveszitek, de nehogy megrágjátok, mert azt rágatlanul kell lenyelnetek. - A mit mondott, meg is cselekedte, fölszelte az almát, és a levágott vékony szeleteket rátette a kiöltött nyelvekre. Én úgy a pad közepén ültem, mikor rám került a sor, nagyon bizarrnak tartván az egész komédiát, szégyenkezve emeltem a karomat az arczom elé.- Mit, te nem akarsz áldozni? - förmedt rám az öreg - és azzal úgy vágott arczul, hogy majd el ájultam, valósággal feldagadt utána a képem. Ezt aztán maga is megsokal[l]ta, és felhagyott a komédiával.

Egy más alkalommal nagyon mesélő kedvében volt, és a négyet már rég elharangozták, sőt már a templomból is kijöttek, mi még mindig- 5i -