Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

VI. Feladnak az iskolába

- No, a zsebeidet azt már láttam, de mutasd most a csizmádat - volt a szigorú utasítás, de már erre a felhívásra nagyot dobbant a szivem. Éreztem, hogy nincs menekülés, le vagyok leplezve, el vagyok árulva. Keserves siránkozások közt vallottam meg mindent, őszintén elmondva a Böske és köztem lefolyt jelenetet. Péter bátyámnak volt annyi pszichológiája55, hogy előadásom őszinteségében nem kételkedett és meggyőződött, hogy én csak balek voltam és a bűnszerző, a csábitó Böske volt. Engem nem is vertek meg, de erkölcsi predikáczióban bőven volt részem; de azért nem vittem el szárazon, mert a sarokban térdepelnem kellett étlen-szomjan egész nap.

A Böske még is jobban járt, mert az igaz, hogy emberül meg nadrágszijazták, és neki is ki volt szabva a böjt, de az inquisitio után legalább szabadon mozoghatott. Azóta is sokszor eszembe jutott, hogy ime, én csábítóm is Éva leánya volt. Különben ez a Böske később csakugyan rossz útra tévedt. Nagy lány korában, hogy tévedését eltitkolja, újszülött csecsemőjét elsikkasztotta. A bűnjelek azonban csak hamar elárulták, a bírák kezébe került, a kik a rossz anyát nehány évre a Má- ria-nostrai női fegyházba internálták. A büntetés kiállása után eltűnt Komáromból, senki sem tudta, hova lett. Jóformán mindenki elfeledte már, midőn a 70-es évek elején egyszer csak beállított hozzánk. Alig ismertünk rá, olyan puczczos volt, az ékszerek csak úgy csillogtak rajta. Csudálkozásunkra elmondta, hogy most bécsi lakos, igen jól ment férjhez, s minthogy nagyon megszállta a honvágy, nem tudott ellenállni, hogy az ismerősöket még egyszer megláthassa. Azt tudom, hogy mi hűvösen fogadtuk, és bennünket egyá[l] talán nem kápráztatott el fényes megjelenése, mert mi nem tettük fel róla, hogy a mostani jóléthez tisztességes utón jutott volna.

55 értsd: emberismerete

~49~