Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

XXIV. Ráczkevi Nagy Sándor gyermekei

legszemérmetlenebb módon tagadta, mintha ő neki ahhoz valami köze lenne, hogy az a két darab papiros most ott van.

A megátalkodottságának ilyen nagy fokára még nem akadtam; elhatároztam, hogy drasztikus módon fogom beismerésre bírni. Meg is cselekedtem; szereztem egy jó suhogó nádpálczát, és mikor az iskolából hazajött, köröm közé fogtam a gyereket. Újból vallatni kezdtem, hogy ki tépte ketté a tízest? Újból tagadott. Akkor a nádpálczával jól a nyaka közé húztam. Mire elbődült és azt mondta, hogy ne merjem rá emelni fel többé a kezemet, mert ötét még az édes apja sem verte meg soha. No, ezen kijelentése után igazán hullott rá az áldás, - nem hitte, hogy vele ilyesmi megtörténhessen, csak mikor azt látta, hogy tiltakozása daczára sőt ennek ellenére könyörtelenül suhog felette a nádpálcza, s mikor ezt az érzékeny bőre nem állhatta tovább, fogta könyörgésre a dolgot, és kezdett megjuhászodni. Akkor aztán szép csendesen el kezdtem neki magyarázni, hogy milyen ocsmány dolog a hazugság, és hogy mennyire szükséges a hiba beismerése; hogy menynyire csúnya manőver utján akart nehány krajczárhoz jutni, holott erre neki épen nem volt szüksége, mert csak kérnie kellett volna és tőlem kapott volna, mert az atyjuk engem felhatalmazott, hogy csak haszon- talanságra ne adjak nekik, - különben nem sajnálta gyermekeitől a pénzt.

Ezen szigorú leczke után az én Pali fiam olyan lett, mint a kezes bárány, csak az öccsével való torzsalkodása nem szűnt meg. Legtöbbször összevesztek azon, hogy ki mosdik először és egymást mindig löködték a mosdó elől. Kimondtam aztán az ítéletet, hogy az mosdik először, a ki előbb föl kel. Akkor meg egymást lesték, s többnyire egyszerre ugrottak le az ágyról. Utóbb is úgy kellett megoldanom a dolgot, hogy egyik nap az egyik, másik nap a másik lesz az első.

A mihez csak hozzá nyúltak, csudálatos módon pusztult minden a kezük alatt, elnyűttek, elsipoltak mindent. A ruhát nem is számítva,- 254 -