Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)
XVII. Második pozsonyi évem
denütt, a hol alumneumok és convictusok sanyarú kosztjára volt utalva, az ilyen csínyeket szinte virtusnak tartotta, ha csellel, ravaszsággal vagy az éberséget kijátszva valami harapni valót megkaparinthatott, az ilyen stikliket nemhogy restelte volna, ellenkezőleg, dicsekedve beszélte el társainak, az akkori idők deák erkölcse ebben semmi megróni valót nem talált. Most nem tudok már vissza emlékezni rá, kinek a közvetítésével, - elég az hozzá, hogy két privát tanítványhoz is hozzá jutottam. Az egyik volt egy jó módú szűcsmester (a nevét elfelejtettem), ennek hetenként egy órát adtam a magyar nyelvtanból, Írásból és olvasásból, aznap mindig megmarasztott magánál ebédre. A honorárium az ugyan csekély volt, de az ebédek nem megvetendők. A másik tanítványomra már jól emlékszem, mert a Beznák (akkor jó hírű czigányprimás) bandájának a síposa volt, becsületes neve Czicza Ferencz, együtt lakott Mihók Gáspár brácsással. Ezek a jámborok teljesen analfabéták voltak, ezeknek hát azt kellett magyaráznom, hogy milyen ruhában jár az öreg Á. Sovány kis kondicziok voltak biz ezek, és csak nehány hónapig tartottak, de apró iskolai kiadásaimat még is fedezték, és abba a helyzetbe hoztak, hogy szegény édes anyámat ilyen költségek miatt nem kellett nyugtalanítani. Az iskolában, az alsó négy osztályt értve - az előadás két nyelvű volt: magyar és német. Tekintettel arra, hogy Pozsonyban a népiskolák tannyelve akkor még teljesen német volt, a lyceumba iratkozott kis diákok anyanyelvükön folytathatták tanulmányaikat a négy alsó osztályban, az ötödik osztálytól kezdve aztán kizárólag a magyar lett a tannyelv. Az előadó tanár először magyar, azután német nyelven magyarázta meg a tárgyalás alatt levő feladatot, igy a növendékek kölcsönösen profitíroztak mind a két nyelvből. A tót diákoknak dicséretére legyen mondva, mind a magyar nyelvet választották, s miután a Csallóközből és a magyar vidékekből nagyon sok magyar tanuló volt a- 182 -
