Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

XVII. Második pozsonyi évem

- Halljuk, halljuk! - szólt az egyhangú felhívás.- Hát, lássátok - szóltam - milyen csodás hatása van az ember idegzetére a holdvilágnak, a mit én álmodtam, az oly élénk volt, hogy szinte nem voltam tisztában, hogy ébren vagyok-e vagy álmodom. Úgy rémlett előttem, hogy tegnap este, mialatt én a díványon szundikáltam, Kálmán haza jött és nesz nélkül belépett a szobába, s minthogy itt senkit sem látott, odalépett a ládámhoz, azt felnyitotta és az én éléstáramat megvámolta, a mit kivett, azt saját táskájába téve, az ágya alá rejtette.- Különös egy álom -, mondták a kollégák és jó izűen mosolyogtak hozzá! Kálmán is megpróbált mosolyogni, de ez nagyon furcsán állt neki, mert inkább rivóra állt a szája. Ez alatt Kemenczki Józsi az ágy alatt megpillantja a Kálmán táskáját és azt előhozva, nevetve hozzá tette: milyen furcsa lenne, ha utóbb ebben a táskában megtalálnánk azt, a mit te bele álmodtál, s azzal el kezdi forgatni a táskát, mialatt a mozgásba hozott diók a táskában csörögni kezdtek.- Nini, ebben a táskában utóbb is lesz valami, nyissuk csak fel! - De erre már Kálmán barátunk is hüledezni kezdett és csak elállt a szava, mikor a Józsi rendre kirakta az asztalra a hadi zsákmányt:- No hát, gyerekek, ne tréfáljunk tovább - szolt Lénárth Tóni - köztünk a legidősebb -, aki tekintélyéről fogva a bírói tisztet gyakorolta, - mert ennek a dolognak fele sem tréfa. Kálmán nagyot vétkezett, mikor diáktársát meglopta, és ezért neki bűnhődni kell, de nem kívánjuk őt nyilvánosan megszégyeníteni. Elég, ha az esetet magunk tudjuk, Kálmán különben választhat a két eshetőség közül, vagy alá veti magát ítéletünknek, vagy a kérdést a tanári testület elé visszük. Az én ítéletem igy hangzik: Kálmán rá fekszik arra a ládára, a melyből lopott, a Józsi meg ezzel a nádpálczával hatot az alfelére hegedül. Nos, melyiket választod?

Hát bizony Kálmán barátunk, ha keservesen is, de megadta magát a sorsnak és elszenvedte az executiót.

166-