Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

XVII. Második pozsonyi évem

diáknak a szállása persze többed magával egy szobában nem került többe 2 forint 50 krajczárnál, és ezért mostak és fűtöttek is. A kosztpénznek a nagyobbik felét 15 forintot a tanév elején kellett fizetni, az alumneumi diákoknak a tandíja is kevesebb volt. Mindent számításba véve, édes anyám - mivel látta, hogy helyemet, mint deák Pozsonyban is jól megálltam, megbiztatott, hogy vissza mehetek ismét oda, a hol a viszonyokkal és a tanárokkal már megismerkedtem. A jó Isten majd csak kiparancsolja, volt jámbor feltevés.

Ezzel a reménységgel bocsájtott útnak édes anyám. Mórocz Kálmánnal és Lénárth Tónival már Komáromban összebeszéltünk, hogy együtt fogadunk szállást. A Kemenczki Józsi ismét visszament Vámossyékhoz. Találtunk is egy csinos szobát a „Halászkapu”-nál levő ház első emeletén, s miután itt kellőkép elhelyezkedtünk, beiratkoztam a IV-ik osztályba és az alumneumba. A magammal hozott „hazai” egy hétig - szépen beosztva - fedezte a reggelit és vacsorát is, az éléstár aztán egy darabig üres maradt. Mórocz Kálmánt tehetős édes atyja, - Lénárth Tónit pedig a szintén jó módú édes anyja kellő zsebpénzzel ellátták, ezek többször megengedték maguknak azt a luxust is, hogy vendéglőbe mentek vacsorázni, de az én éléstáramba is került megint nem sokára egy kis hazai. Hogy édes anyámat névnapja alkalmával (október 15.) megköszöntöttem, válaszul egy dobozt kaptam, melyet felbontva, következő kellemes apróságok tűntek elő: 10 darab pompás császár körte, darabokban kisütött libahús, sok pogácsa, dió és kenyér. A mint számítottam, ez nekem egy hétnél tovább elég lesz reggelire és vacsorára. Volt egy zöldre festett ládám, ebben tartottam a ruhámat, fehérneműmet s ez volt egyszersmind az éléstár, a hova összes értékeimet bezártam.

Úgy október 20-ika körül lehetett az idő. Gyönyörű szép, holdvilágos este volt. Lakótársaim azt mondták, hogy elmennek mustra és gesztenyére valamelyik kocsmába. Én szerényen megvacsoráztam, s- 164 -