Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

XVI. Helyzetem a Prochazka családban

elutazhatott Komáromba. Az alatt, míg ő oda volt, úgy vettem észre, hogy a csereapám valami után kutatott és többször rajtam felejtette a szemét, mintha engem is gyanúsan vizsgálna és tőlem valamit megtudni akarna, de nem szólt, azonban sejtetni engedte, hogy gyanakszik rám, és velem szemben még barátságtalanabb, még zárkózottabb lett, mint eddig volt.

Nem tudom, hogy talált-e valami nyomot, a mi gyanújában megerősítette, tény, hogy erősen gyanakodott, mert azután, hogy a Mutter vissza jött Komáromból, a családi élet, a mely eddig sem volt valami nyájas, egészen elsavanyodott. Az ebéd felett szóváltás alig történt, vagy ha igen (persze cseh nyelven) ebben sem volt köszönet, mert ez az én Mutterom szemében könnyeket fakasztott.

Egyszer egy szombati napon a csereapám nem jelent meg az ebéden, másnap se láttuk. Mi, gyerekek, nem tudtuk elgondolni, hova tűnhetett el. Hétfőn aztán megtudtuk, hogy Komáromban járt, de mi dolga lehetett neki ott? Azért csak nem kellett neki oda utazni, hogy Vilma leányáról, ennek hogy létéről értesüljön, mert hiszen a Mutter legközelebb volt nála, és mindenről részletesen beszámolhatott. Én sejtettem, hogy mit keresett Komáromban, és ebbeli sejtésemet erősen támogatta a házas társak közt kitört viszály.

A műveltségnek azon fokán álltak mindketten, hogy ennek előttünk hangos kifejezést nem adtak, de nagy sajnálattal kellett megállapítanom, hogy a házastársak egymással komolyan meghasonlottak. Akárhányszor megtörtént, hogy a nélkül, hogy csak egy szót is váltottak volna, vagy az egyik, vagy a másik kelt fel az asztaltól, és bennünket ott hagyott. A szegény Mutter arczán a néma fájdalom sokszor könnyekben tört ki, s néha az esti órákban, mikor magunkra maradtunk, keservesen panaszkodott, hogy férjének durvaságától mennyit szenved. Szívből sajnáltam szegényt, de mit tehettem én, a ki tapasztalatlan gyermek létemre ennek a családi drámának önkéntelen tanúja lettem.- 154 -