Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)
XVI. Helyzetem a Prochazka családban
Nekem csak részvétem volt a szenvedő iránt, s ez is némi enyhületet nyújtott a szegény nőnek. Mikor az iskolai évnek vége lett, elbúcsúztam a családtól, a viszontlátás reményében, mert határozatba ment, hogy a következő évre is visszajövök Pozsonyba. Ulival és Olgával jó barátságban voltam, ezek sajnálták távozásomat, de legjobban sajnálta azt az én szerencsétlen csereanyám, mert bennem nem a cseregyereket látta, hanem legmeg- hittebb bizalmasát, érzelemvilágának hű osztályosát, rejtve hordozott fájdalmának néma tanúját. Mikor búcsúzáskor megcsókolt, arra kért, hogy legyek hozzá ezután is olyan jó, mint eddig voltam, és ha irok, írjak levelemben ő róla is, de nevét ne említsem, a nélkül is megérzi majd, hogy kiről van szó. Eddig én voltam köztök az összekötő kapocs, most, ha távozom, megszűnik köztök az érintkezés, és e szünet alatt az eddig melengetett viszonyt a kínos bizonytalanság gyötrő érzése váltja fel. Szegény asszony, milyen hévvel csüngött azon a vékonyka hajszálon, melyre reményeinek horgonyát függeszté, milyen kilátástalanok voltak ezek a remények, milyen hiúk ezek az ábrándok! Mikor haza jöttem, itthon meglátogattam Vámossy tiszteletes urat, a kinek beszámoltam megbizatásomról, biztosítottam, hogy én ebben a megbízatásban mindig a legnagyobb discretioval jártam el, és ha mind e mellett valami ki tudódott, ez nem az én hibámnak terhére Írandó. A tiszteletes úr közölte velem, hogy bizony kitudódott minden, de engem ezért nem hibáztathat, mert az úr az asszony egyik ruhájának zsebében megtalálta egyik levelemet, és ennek nyomán jött el Komáromba, felkeresett itt a lakásomon, hogy felelősségre vonjon. Először is én tagadtam, hogy a nejével viszonyt kezdtem volna, az az ismeretlen, a ki ezt tette, más valaki, de nem én.- Ugyan, hogyan lehet maga olyan vak - mondtam neki - maga szerelem féltő bolond - Ein eifersüchtiger Herr144 (ezt azért csinálom 144 Egy féltékeny úr. (német)- 155 -
