Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

XIV. Esztergomi emlékek

nai malomra, melyet a kormányos a nagy sötétségben csak akkor vett észre, mikor az ütközés már kikerülhető nem volt. A következő pillanatban megtörtént a katasztrófa, a nagy reccsenést velőtrázó sikoltozások követték. A dereglye derékban ketté tört, s minden rajta levővel együtt alámerült. A nagy reccsenés és sikoltozás a molnárokat talpra állitotta, a kik gyorsan ladikba ugorva igyekeztek menteni, a mi menthető. A gyors segélynek annyi mégis sikerült, hogy az utasok felét megmentették, szegény nagyanyám szerencséje volt, hogy ruhájánál fogva a malomlánczon fennakadt, és a nagy szerencsétlenségből legalább az életét megmenthette.

A megmentett utasok egyelőre a malomban találtak menedéket, honnét azután a jó szivü molnárok a legközelebbi gőzhajó állomásig szállították őket, miután vizes ruháikat úgy a hogy rendbe hozták. Ezt az egy szerencsétlenséget leszámítva az esztergomi utazás közben az én nagyanyámat nem érte említésre méltó baleset. Annyira megszokta már az esztergomi utat, hogy már egészen öreg korában, mikor a hurczolkodás neki valóban nehezére esett, alig tudtuk rá bírni, hogy ezzel a megszokással felhagyjon. Az esztergomi úthoz való ez a ragaszkodás érthető is volt, mert az ő törzsvevői az esztergomiak voltak, a kik őt, mint kedves, nyájas szavú öregasszonyt - a mint én meggyőződhettem - kiválóan kedvelték, az ő vevői soha mástól nem vásároltak volna, és annak is módját ejtették, hogy egyszer-másszor apró figyelmességükkel meglepjék.

Emlékezetnek okáért feljegyzem, hogy az esztergomi útban nagyanyámnak rendes utitársai voltak a komáromi kertésznék közül: Tassy Józsefné, Kaszás Sándorné, Sárkány Mihályné, Váczi Györgyné, Berza Istvánná. Ezek rendesen minden útban résztvettek, a többiek csak az őszi nagy vásárok alkalmával.- 139 -