Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)
XII. Politikai és társadalmi viszonyok
a harangot. Harangozási szenvedélyünk kielégítése után azzal vigasztaltuk magunkat, hogy hát még se fáradtunk el hiába Ácsra, mert egy mulatságban mégis volt részünk. Visszafelé már nem volt olyan sietős az utunk. Az országúiról többször letértünk a szomszédos mezőre, melyen szöcske nyájak ugráltak, és mi ezekre, meg a íu között fürgén futó gyíkokra vadásztunk. Az elfogott gyíkokat én a zsebkendőbe gyűjtöttem. Mikor aztán ez a mulatság unottá vált, gondoltam magamban, hogy én nem czipelem továbbb ezeket a nyomorult gyíkokat, kibontottam a zsebkendőmet és szabadjára eresztettem szegény párákat. A mint a szét nyílt zsebkendőből futásnak eredtek, csudálkozva láttam, hogy minden gyiknak el volt törve a farka. Ennek a tüneménynek az okát már mint I. osztályos diák tanultam meg természetrajzból, a hol is elő volt adva a fürge gyíkokról, hogy ezeknek a farka a legkisebb ellenállásra eltörik, épen azért adták neki ezt a latin nevet: Lacerta fragilis.102 A mint tovább haladtunk, Zsiga barátom meglát egy legelésző lovat.- No ni, szólt hozzám, ez épen jó lesz nekünk, felülünk rá és lóháton megyünk haza.- Ne bomolj, mondok, majd meg is vár téged az a ló! De az én pajtásom úgy tett, a miként beszéle. Egyenesen közeledett a ló felé, a ki ügyet sem vetve ránk, egykedvűen legelészett. Nagyon szelíd pára lehet - gondoltam, hogy meg se mozdul, és engedi, a mint a Zsiga pajtás a serényébe markol, s gyakorlott lovas módjára felveti magát a ló hátára. De már erre a ló is megindul és egyenesen az országutnak tart. Annál jobb, vélte a Zsiga, legalább egyenes utón haladunk, s elkezdte a lovat biztatni, de a ló csak nem akart ügetni, hanem keszegoldalvást az ároknak tartott. Hiába ütögette a balpofáját a Zsiga, hogy jobbra tartson, az határozottan balra tartott. A katasztrófa 102 Kacz rosszul emlékezett: a fürge gyík neve: Lacerta agilis. A törékeny vagy lábatlan gyík az Anquis fragilis.- 116 -
