Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

XI. Aminek legjobban örültem

tem, hogy minden útmutatás nélkül indultam el, és egyedül saját ösztönöm és Ízlésem szolgált vezérfonalul a haladásban.

A játékkal most már teljesen felhagytam. Boldogságomat ezentúl most már az képezte, ha rajzolhattam és föstögethettem. Időközben valamivel jobb festéket és használhatóbb ecseteket is szerezhettem. Most már ízlésesebben és szebb színekben jöttek ki kezem alól a koszorúk és virágos csészék. Ezek a pikturák is mind elkallódtak, csak egy papagály maradt meg ebből az időből legtovább, de aztán ez is eltűnt.

így rajzolgattam és festegettem én mindig fokozódó kedvvel, azt is mondhatnám, szenvedéllyel. Nem ismertem nagyobb gyönyörűséget a képek nézésénél és az azokba való elmélyedésnél. Ha rajzolhattam, nem éreztem sem fáradtságot, sem kimerülést; ha munka közben enni hittak, ezért mindig haragudtam, el tudtam volna munka közben étlen- szomjan lenni akármeddig. Ez volt az egyedüli, igaz és erős szenvedélyem, mely elkísért egy életen át. És ha Magyarországon lett volna egy mester - úgy, mint hajdan Olaszországban elég - bizonyára be álltam volna hozzá festéktörő inasnak, csakhogy meg legyen a reménységem, hogy egykor én is testtestől-lelkestől ennek a mesterségnek élek. Erről a szenvedélyemről most nem szólok többet, majd később, mikor pozsonyi és pápai diák élményeimről lesz szó, erre a tárgyra újból vissza térek.

~99~