Mezei Zsolt (szerk.): Istennek, hazának, tudománynak. Tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére - A Pápai Művelődéstörténeti Társaság kiadványai 19. (Pápa, 2008)

„Mindig egy másik erőből is kérve...” Beszélgetés Nádasdy Lajossal

tiszteletes úr, el tudja látni? Hát persze, nagytiszteletű úr, hiszen ismerem ától cettig az egész könyvtárat. Úgyhogy, ha valamire szükség volt, akkor én ott el tudtam igazodni. Volt egy katolikus pap, egy bencés szerzetestanár, aki Józsi bácsihoz sokat járt és a könyvtárból sok mindent használt, s ha nem volt a Józsi bácsi, s keresett egy könyvet, ki tudtam neki adni. Megmondta, hogy mire van szüksége, megnéztem a katalógusban, s ki tudtam neki adni. Úgyhogy azt a könyvtárat, mielőtt még megválasztottak volna, már rég ismertem. Persze, nem volt az olyan, mint az én teológus koromban, mert hiszen, ki volt szórva, ugye. A Józsi bácsi idejében elég jól összerakták, de hát tudod, hogy aztán rendbe én raktam már, amikor az egészet elkezdtem ellenőrizni. De ezt már nem a Miklós Dezső idejiben, hanem, amikor együtt voltunk a Kövy Zsolttal.

— Kik jártak a könyvtárba a 6o-as évek végén, yo-es évek elején. Jártak egyáltalán?

— Nem igen. Egy páran voltak mindössze, egy tanár a tanítóképzőből, meg hát inkább fiatalok jártak, akik verseket kerestek, meg ilyesmi. Meg a volt dohánygyári igazgató szokott bejönni, dolgozott valamin. Talán négyen-öten, ha voltak ilyenek. Később meg a [Szalai] Tóni. Ritkán, hogy ha jött vidékről valaki, egy-egy pap pottyant be néha-néha.

— Hogyan kerültél ismét vissza a Gyűjteményekbe?

— Bakos Lajos belenyugodott aztán a döntésembe, de egyszer mondta, hogy Lajos, reaktiválunk. Mondom, azt nem éred meg. Miért?— kérdezte. Azért, mert nekem nagyon jó a helyem, ott van Sárvár, azzal megbíztatok, s abba most már beledolgoztam magamat, tisztességesen össze is szedtük ott a gyülekezetei. Most hagyjam ott? S aztán mégis visszakerültem 1981-ben, s úgy volt a megegyezésem a püspökkel — akkor már a Kovách Attila volt a püspök —, hogy én csak azért megyek vissza, mert Kövy Zsoltot ismerem, a levéltárban dolgozott. Nem tudom, hogy ki jön ide Kövy Zsolt után, amíg a Kövy Zsolt itt lesz, addig én is itt leszek. Ebből folyt aztán az, hogy mikor te odakerültél, akkor én szabadságra mentem, hogy úgy mondjam, s úgy tekintettem, mint aki végleg otthagyta a Gyűjteményeket. Azután, amikor veled beszélgettem, újra visszamentem.

— Lajos bácsi, nagyon jó, hogy visszajöttél, ma is hálás vagyok érte. így legalább személyesen is átvehettük tőled azt a hatalmas munkát, amelyet elvégeztél. Az állomány teljes revíziója óriási teljesítmény volt, ma is annak alapján tájékozódunk. A piros keresztek ma is ott vannak a-28-