Mezei Zsolt (szerk.): Istennek, hazának, tudománynak. Tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére - A Pápai Művelődéstörténeti Társaság kiadványai 19. (Pápa, 2008)

VLADÁR Gábor: A Szentírás reformátori értelmezéséről

I.

A Szentírás-értelmezés egyik legkorábbi módszere az allegorizálás. Alkalmazásának lényege: olyan szövegeket, amelyek nem allegorikusak, úgy értelmez, mintha allegorikusak volnának. Az allegorizáló bibliamagyarázatok - az ószövetségi iratokra alkalmazva - már az Újszövetségben feltűnnek, az óegvház pedig az újszövetségi iratokra is kiterjeszti a módszer alkalmazását. Az alexandriai Origenes (184-254) egyházatya a III. század elején elméletileg is reflektál az allegorizáló magyarázatra és egy sajátos keresztyén hermeneutikai elméletet dolgoz ki. A „Hittudomány alaptanításai” (Peri arkhón, De principiis) c. művének IV. könyvében (2,4) megfogalmazza a Szentírás hármas értelmezésének a tanát. Az írást szomatikusán (azaz históriai-grammatikai értelemben), pszichikusán (erkölcsi értelemben) és pneumatikusan (allegorikus-misztikus értelemben) kell olvasni és magyarázni. E szövegelmélet szerint a bibliai iratok nem csupán múlt idők eseményeiről akarnak tudósítani, hanem az olvasót életfolytatásában és hitbeli állapotában is formálni kívánják. Bár Origenes maga soha nem alkalmazta következetesen ezt a módszert, elméletének mégis nagy hatása lett az óegyházban.3 A nyugati egyház nagy teológusa, Augustinus, az ún. antiókhiai iskola erős, a Szentírás betűszerinti értelmét hangsúlyozó irányzatát ötvözte Origenes spirituális jellegű írásmagyarázatával. Augustinusra felszabadítóan hatott Origenes allegorizáló Szentírás-értelmezése, bár hangsúlyozta, hogy csak ott szabad e módszert megengedni, ahol nem a szavak többértelműségéről, hanem a szavak által jelölt tárgyak szimbólum-jellegéről van szó. E szemlélet mögött Augustinus sajátos gondolkodása áll: a látható világnak jelkép-jellege van és szimbolizálni képes Isten láthatatlan világát.4

A középkor a Szentírás kettős értelméről szóló tanítást az írás négyféle értelmezésének tanává építette ki. A IV/V. században élt massiliai szerzetes, Johannes Cassianus (360-435) fogalmazta meg először e tan lényegét. Különbséget tett történeti magyarázat (historica interpretatio) és spirituális megértés (int eilig entia spiritualis) között, amelyet tovább osztott 3 4

3 Vö. PESTHY M.: Órigenész, az exegéta. Az egyházatya Biblia-magyarázata, különös tekintettel a Jeremiás-homíliákra. Bp. 1996. Az egész szakaszra nézve ld. G. EBELING: „Hermeneutik” cimszó az RGG 3. kiad. III, Tübingen, 1959. és TRE 15. Berlin/New York 1986. „Hermeneutik” címszó.

4 Vö. K. POLLMANN: Doctrina Christiana. Untersuchungen zu den Anfängen der christlichen Hermeneutik unter besonderer Berücksichtigung von Augustinus, De Doctrina Christiana. Paradosis 41 (1996), 85.

— 272 —