Mezei Zsolt (szerk.): Istennek, hazának, tudománynak. Tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére - A Pápai Művelődéstörténeti Társaság kiadványai 19. (Pápa, 2008)
S. LACKOVITS Emőke: Az úrvacsora Kalotaszentkirályon
Kalotaszentkirályon a külön adakozás a következőképpen történt. Az öreg emberek és a házas férfiak úrvacsoravétele után, amikor már mentek kifelé a templomból, a pénzt az első pádon lévő perselybe tették. A legények szintén az úrvacsora vétele után helyezték el adományaikat, de ők a hátsó karzaton lévő perselyt használták erre a célra. Az asszonyok és a lányok úrvacsora vételére felállva, először a pénzt az első pádon elhelyezett perselybe dobták és utána mentek ki az úrasztala elé. Előfordult viszont olyan eset, hogy az adakozni nem tudó inkább nem vett úrvacsorát. Alpestesen egyedülálló szokás honosodott meg. Orbán Edit, a közösség korábbi lelkipásztora, névre szóló papírszíveket készített, amelyekbe mindenkinek beírt egyegy Igét, amit az úrvacsorával élők az úrvacsora vételét követően elvettek az úrasztaláról, majd hazavitték. Befejező cselekmények Az úrvacsora maradéka A magyar nyelvterületen általánosnak mondható, hogy az úrvacsora maradékát a lelkész, a kurátor, az egyházfi, a harangozó és a presbiterek közösen fogyasztották el, azzal a különbséggel, hogy esetenként más-más szereplők vehettek részt ebben az aktusban. 1640-ben Gyulafehérvárott mondták ki, hogy a maradékot csak a lelkipásztor fogyaszthatja el, de vigyázni kell, nehogy babonás célokra használják fel a szent jegyeket. Igaz, a 16. században még szigorúan azt írták elő, hogy mindennek el kell fogynia az úrvacsora keretében. A század végére már annyit enyhítettek ezen, hogy engedélyezték a maradéknak a lelkészek által való elfogyasztását. Az 1927. évi ágenda már úgy rendelkezett, hogy a maradékot meg kell becsülni, a lelkipásztor ossza azt fel a közreműködők: gondnok, énekvezér, egyházfi és önmaga, vagy a szegények között, de tiszta, imádságos asztalon fogyasszák el. A úrvacsora maradékának közös elfogyasztását mondták több helyen „agapézásnak”. Kalotaszentkirályon a kenyér és a bor maradékát a lelkész házához vitték. Itt megkínálták belőle azokat a személyeket vagy azt a személyt, aki adományozta őket, majd fogyasztott belőle a kurátor, az egyházfi, a kántor és a harangozó. Ami még ezen felül maradt, az a lelkészt illette. Az agapézás szokása Erdély-szerte ismert, de gyakorolták a magyar nyelvterület más részein is a református közösségekben. Helyenként egészen különleges módon alakult ez. Vajasdon pl. a presbiterek, a kurátor és a harangozó a templomban, az úrasztala előtt „agapéznak”, majd ezt követően átmennek a lelkipásztorhoz és ott folytatják a szertartást. A harangozó-232-
