Mezei Zsolt (szerk.): Istennek, hazának, tudománynak. Tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére - A Pápai Művelődéstörténeti Társaság kiadványai 19. (Pápa, 2008)
S. LACKOVITS Emőke: Az úrvacsora Kalotaszentkirályon
Egyébként a 17. századtól használják Pál apostol szereztetési igéjét, az I. Kor. ll; 23-26., azaz a korinthusi gyülekezethez írott első levél részletét. A szereztetési Ige közben az a mozzanat, amikor a lelkipásztor felemeli a kenyeret és a kelyhet, az elevatio, amelyet ugyancsak meghatároz az ágenda. Erdélyben az úrvacsora kiszolgáltatásakor különösen hangsúlyozták a gyülekezet jelenlétét, amit a betegnek vitt úrvacsora esetében ugyancsak elengedhetetlennek tartottak. Az egyházi tiltás ellenére a református népi vallásosság is az úrvacsorái jegyeknek csodás erőt tulajdonított, valósággal szentelményként kezelte azokat. Felfogásuk szerint a kenyér morzsája nem eldobható, csak elégethető, gyógyító ereje van, a beszélni nem tudó gyermek megszólal tőle, az úrvacsorái bor pedig erőt, egészséget ad. Felkészülés az úrvacsora vételére Az úrvacsora vételét a rá való készülés, vagyis az ünnepi alkalomra való testi-lelki előkészület előzte meg. Ezt az időszakot bűnbánati hétnek nevezték, ami a bűnbánati vasárnappal kezdődött. A 17. században ez az időszak még két hetet tett ki, amikor a lelkész készítette fel a gyülekezetét és ha szükségesnek tartotta, személyesen is felkereste a családokat, egyéneket. Kalotaszentkirályon még az 1990-es években is ezt a hetet „bűnbánati nagyhétnek” nevezték, amelyet a lelkész hirdet ki a szószékről és amely hétfő reggeltől szombat estig tart. Ilyenkor igyekeztek kerülni a veszekedést, a durvaságot, a trágár beszédet, a káromkodást. Sőt, volt olyan család, ahol ezen a héten esténként bűnbánati énekeket énekeltek, egymástól bocsánatot kértek, mielőtt az úrvacsorával éltek. Amennyiben valaki káromkodni hallott fiatalokat, figyelmeztette őket a „nagyhétre”. Ezen a héten nem volt szokás mulatni, de a kocsmába azért a férfiak elmehettek, inni és cigarettázni ugyanis szabad volt. Igyekeztek úgy élni a bűnbánati héten, hogy békességben járulhassanak az úrasztalához. Ezen a héten reggel és este volt istentisztelet. Előtte húsz percig harangoztak, hogy a falu legtávolabbi részéről is eljussanak az emberek a templomba, ahol az istentisztelet rövid, 20-30 perces, inkább áhítat volt, amelynek keretében bűnbánati énekek hangzottak el. Szombat este pedig felhangzott befejezésképpen a „Hálát adunk Istenünk” című szombat esti ének, amely az erdélyi református énekeskönyvben a 76. sorszám alatt található, szerzője Pap István és a 75. zsoltár dallamára éneklik. Aki élni kívánt az úrvacsorával, legalább három-négy alkalommal elment templomba a bűnbánati héten. Aki egyszer sem jutott el, megszólták. A szent jegyekkel való élés előtt komolyan vették — 224
