Mezei Zsolt (szerk.): Istennek, hazának, tudománynak. Tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére - A Pápai Művelődéstörténeti Társaság kiadványai 19. (Pápa, 2008)
S. LACKOVITS Emőke: Az úrvacsora Kalotaszentkirályon
a kátét ünnepélyes szertartás nélkül, a lelkész és egy presbiter jelenlétében kikérdezték, amely a vizsgát jelentette, amit a fogadalomtétel, majd az áldás követett. Mindezek feltételeiként szolgáltak az úrvacsorával való élésnek. A szertartás ünnepélyessé válása csak a 18. század végétől ismert. Erdélyben vasárnap délutánonként folyt a káté tanítása. Ezt már 1668-ban Gyalakután Lázár Imre, majd 1677-ben Nagytereimben Bethlen János kötelezővé tette. Az ifjúság rendszeres konfirmációi oktatását Vajdaszentiváni János küküllői esperes rendelte el, amelyet azután egy esztendő múlva már 25 gyülekezetben az általa meghatározott módon végeztek. Kolozsvárott 1677-től folyt ez a munka. A Búzásbocsárdi Zsinat 1710-ben egész Erdélyben kötelezővé tette a fiatalok rendszeres kátétanítását. Követelményként szerepelt ugyanakkor az is, hogy minden gyülekezetben egységes kátét használjanak. Naponta 2-3 kérdés átvételét és megtanulását írták elő rendszeres ellenőrzés mellett. Útmutatóként a Heidelbergi Káténak 1652. évi váradi kiadása szolgált. A 20. században a konfirmáció többnyire áldozócsütörtökön, míg az első úrvacsora vétele pünkösdkor történt. Kivételt a dél-erdélyi szórványok jelentettek és jelentenek, ahol augusztus 20. körül tartják a konfirmációt, a rákövetkező vasárnap pedig az úrvacsoraosztást. Mindez az újkenyérre való úrvacsorával függ össze. Kalotaszentkirályon a fiatalok 16 esztendősen konfirmáltak, amely esemény felnőtté válásukat jelentette. Ennek az egyházi szertartásnak különösen nagy jelentőséget tulajdonítottak, mert ilyenkor a fiataloknak a falu előtti nyilvános megfelelési próbája történt meg, amelynek öltözékükkel is igyekeztek nyomatékot adni. Az 1990-es években a lányok még viseletben, a legények már öltönyben voltak ezen az alkalmon. A konfirmáció itt virágvasárnap volt, amelyre két esztendeig készültek. A konfirmációi vizsgát megelőző hét a fiatalok számára már nagyhét volt, amikor ők takarították ki és díszítették fel a templomot. A legények az erdőről fenyőágakat hoztak, a lányok pedig ezeket papírrózsákkal feldíszítették. Utóbbiakat helyezték el a padokra is. A templom mindhárom bejáratához ilyen felvirágozott fenyő került, amit „hatlo”-nak neveznek. A templom külső kapuját ugyancsak fenyőágakkal ékesítették. Ezt egészen pünkösdig fennhagyták, amit azután a pünkösdi úrvacsoraosztást követően a harangozó szedett le. A konfirmandusok a templomnak kézimunkát, a lelkésznek a lányok szőtt vászon törölközőt, a legények pedig pénzt adtak. Az első úrvacsorát az ünnepélyes fogadalomtétel után vették. Ezt az alkalmat ünnepi ebéd követte, amelyen a szülők, keresztszülők, nagyszülők, rokonok, barátok egyaránt részt vettek, ajándékot adva a frissen konfirmált ifjúnak. Ez korábban, még az — 221 —
