Mezei Zsolt (szerk.): Istennek, hazának, tudománynak. Tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére - A Pápai Művelődéstörténeti Társaság kiadványai 19. (Pápa, 2008)
MEZEI Zsolt: A kollégium két oszlopa: 200 éve született Bocsor István és Tarczy Lajos
Társaság levelező, 1840-ben rendes tagjává választották. (Toldy Ferenc, az Akadémia titkára ajánlotta a Természettudományi Osztályba Tarczyt: „Egyetlen physica tanítója a hazában, ki tudományát magyarul dolgozta ki” - érvelt Toldy.) Jelentős szerepet játszott a Főiskolai Nyomda megalapításában (1838), amely aztán sorra adta ki munkáit (Népszerű égrajz, 1838; Természettan, 1838; A német nyelvtan paradigmái, 1838; Elemi ösmeretek a természettudományból, 1839; Természetrajz elemei, 1839; Tiszta mértan elemei, 1841; Népszerű természettan, 1843; Természettan elemei, 1844; Kis természettan, 1844; Földtan, 1844; Gazdasági géptan, 1864.) Legjelentősebb műve az Akadémia által 200 arannyal jutalmazott kémia-fizikakönyv, a „Természettan”, melynek első kiadása 1838-ban, második kiadása pedig 1843-ban jelent meg. Tarczy Lajos alapította meg 1841-ben a Főiskolai Képzőtársaságot, a város egyik legjelentősebb szellemi központját, amelynek első elnöke is lett, és ami 110 évig, a kollégium államosításáig állt fenn. Megalakulásakor tagja lett Jókai Mór, Orlai Petries Soma és Petőfi Sándor. 1848/49-ben nem vállalt olyan közéleti szerepet, mint Bocsor, de a pápai nemzetőrök lajstromában az ő neve is megtalálható. 1880-ban, félszázados tanári jubileuma alkalmából Ferenc József a „királyi tanácsos” címmel tüntette ki. A bécsi kórházban halt meg 1881. március 20-án. Sírja a pápai Alsóvárosi temetőben található. Tarczy pedagógiája Tarczy pedagógia felfogását jól tükrözi élete vége felé írt „Középtanodáink” című értekezése. Ebből megismerhetjük az 1850. év előtti állapotokat. A középiskola feladata — írja Tarczy —, hogy „1. mint öncélú intézmény a növendéknek általános képzettséget adjon a tudomány világából, 2. -hogy az egyetemre lépő ifjú ez ismeretek alapján a szaktudományok akármelyikét sikerrel tanulhassa, sőt azokat egész mélységükben sajátjává tenni bírja.” Kell, hogy a diák ismereteit nyelvtanilag helyesen, továbbá „emelkedetten, ékesen és szabatosan” is ki tudja fejezni. Ehhez pedig gyakorlat, sok gyakorlat kell. De „hiszen azért hívják a középtanodát görögös névvel gimnáziumnak.” A gimnáziumban nem előadás, hanem beszélgetés — rávezetés és kitaláltatás — kell, hogy folyjék; az értelmes tanítástanulásnak ebből a módjából következik, hogy „a tanuló semmit be ne magoljon, hanem a megérteiteket mondja el saját szavaival.”„Végre, hogy a gimnázium növendéke ne pórázon vezettessék mindig, hanem merjen —172 —
