Mezei Zsolt (szerk.): Istennek, hazának, tudománynak. Tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére - A Pápai Művelődéstörténeti Társaság kiadványai 19. (Pápa, 2008)

„Mindig egy másik erőből is kérve...” Beszélgetés Nádasdy Lajossal

a püspöklakás, vendégszobák. Két teremben volt a püspöki hivatal a földszinten, a kettő között volt egy ilyen kettős ajtó, átjárás, és hát az egyikben voltam én, a másikban meg a püspök úr és a titkár voltak. Nekem nem kellett ott lenni, mikor ők tárgyaltak bárkivel is, de minden tekintetben részt kellett vennem a hivatal munkájában.

— Hogyan működött ekkor a püspöki hivatal? Mi volt például a Te feladatod? '

— Az én feladatom az iktatás volt. Fazekas Miska bácsi volt a püspöki titkár. Reggel 8-kor kezdtük, ő fölbontotta a leveleket, sorba rakta, s nekem átadta. S aztán 9 órakor lejött a püspök úr, addigra be volt iktatva, s azután csináltam a betűsorost. Ti. betűsorost kellett csinálni. S akkor ők ketten elintézték. Püspök úr lediktálta Miska bácsinak, aki gyorsírással leírta, s aztán amikor másolni kellett, például körlevelet, azt odaadta nekem. Általánosan mondhatom, hogy már a hetedik püspököt, mondjam így, szolgálom, élem, ugye Antal Gézánál kezdtem, s aztán Medgyaszay püspök úr lett az utóda, aki az az igazi atya, hogy úgy mondjam. A püspök atya, az a Medgyaszay Vince volt. Nem tudják sokan, elmondom. Akkor nagyon sok segédlelkésznek nem volt helye, s a püspök nyolc-tíz ilyen munkanélküli segédlelkésznek küldött 20-20 pengőt. Az nagy pénz volt akkor, havonta ! De nem ám a kerületi pénztárból, hanem a saját zsebéből! Egy érdekes eset, ez megint csak jellemző rá. Amikor a háború vége felé közeledtünk, a somogyiak menekültek természetesen. Ott volt lelkész Takácsi Dezsőnek az édesapja, és Takácsi Dezső is ott volt segédlelkész. Menekültek, vagonban. S egyszer csak jött a Dezső, be a püspöki hivatalba, hogy megérkeztek Pápára, nincs pénzük kiváltani a vagont, nem tudnak mit csinálni, segítsen a püspök úr. Jól van, rendben van, mondta a püspök úr, belenyúlt a bukszájába, s odaadott nekem száz pengőt. Azt mondta, tiszteletes úr, most kimegy, váltsa ki a vagont, keressen fuvarost. S ez is történt. S azért nem adta a Dezsőnek a pénzt, mert ő híres volt arról, hogy a borocskát szereti. Kérdezte a püspök úr, hogy találok-e fuvarost. Mondom, ismerem az összes fuvarost, az én unokabátyám is fuvaros, majd valamelyiket majd megtalálom. Ott a Nagytemplomnál, ahol most park van, ott szabad tér volt akkoriban, és ott voltak ezek, hat-hét fuvaros. Mindnek megvolt a maga neve, aztán tényleg kiváltottam, s így mondom, ahogyan hívták, a Csetusz Jancsit fogadtam meg, s a száz pengő elég volt a vagon kiváltására, s hogy a Takácsékat kiszállítsa Tapolcafőre. Szóval ez volt a Medgyaszay Vince. Hivatal délig volt, aztán ebédidőre hazamentünk, én is hazamentem, ugye már feleségem is volt.

—11 —