Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Veszprémi Egyházmegye
Veszprémi egyházmegye konventnek, zsinatnak, egyházkerületi lelkészképesítő bizottságnak rendes, zsinati bizottságnak póttagja. A „Kálvin János művei” sorozat XVII. számát latinból magyarra fordítottam.4 5 Dolgozataim a „Debreceni Lelkészi Tár”-ban, Soltész-Révész: „Igehirdető”-ben, ’ „Református Igehirdető”-ben, cikkek, előadások, versek az egyházi és egyéb lapokban, folyóiratokban, naptárakban jelentek meg. Az egyházmegyei lelkészértekezletnek, lelkészegyesületnek 1922. évtől 1943. évi június 30-ig voltam elnöke. Alsóörs, 1943. június 29-én. Szűcs József Temesváry Kálmán segédlelkész 1915. március 6-án születtem a Veszprém megyei Kádárta községben. Szüleim földművesek. Az elemi iskola öt osztályát a kádártai református népiskolában végeztem. 1926-ban beírattak szüleim a veszprémi piarista gimnáziumba. Itt végeztem a gimnázium alsó négy osztályát, a felső négyet pedig a pápai református kollégiumban. 1934-ben érettségi vizsgát tettem, és beiratkoztam a pápai teológiára. Miután 1938-ban megszereztem az első lelkészi bizonyítványt, szülőfalumban: Kádártán nyertem segédlelkészi beosztást. Itt három és fél évig dolgoztam. 1940 decemberétől 1941 májusáig beteg voltam (Basedow-val6 7 operáltak). 1941-42 telén a veszprémi népfőiskolán mint állandó előadó tanítottam a magyar történelmet és irodalmat. 1942. április 1-én püspök úr Nagysallóba helyezett. Az áthelyezést későn kaptam meg, így csak 4-én érkeztem meg új munkahelyemre. 1942. október 25-én Garamszentgyörgyre kerültem helyettes lelkésznek. Itt nem sokáig tartózkodtam, mert november 17-én a vámosladányi egyházközség vezetését kellett átvennem, melynek lelkipásztora a Don partján harcolt a bolsevizmus ellen.' Innen 1943. május 1-i hatállyal püspök úr Alsóörsre rendelt esperesi segédlelkésznek. Munkahelyemet 5-én foglaltam el, és azóta itt szolgálok. Alsóörs, 1943. június 29-én. Temesváry Kálmán 4 Szűcs József lelkész fordítása III. Pál pápa atyai tanácsa a császárhoz Kálvin János megjegyzéseivel. 1540. címen jelent meg 1910-ben Pápán, a Főiskolai Nyomda kiadásában. Később a Kálvin János Művei sorozat XVII. kötete is közölte Kálvin János kisebb értekezései alcím alatt 1911-ben Pápán a Magyar Kálvin-fordítók kiadásában. 5 Az Igehirdető prédikációs folyóirat volt. 1906-1919 között jelent meg havonta Nagybányán, Révész János és Soltész Elemér szerkesztette. ZOVÁNYI1977.273. 6 A Basedow-kór gyakori autoimmun betegség, melynek célszerve a pajzsmirigy. A szervezet autoantitesteinek támadása miatt gyulladás jön létre, ezért a pajzsmirigy a normális 2-3-szorosára növekszik (golyva). WEITZ-EHNERT1996.63-64. 7 1941. szeptember 5-től Selmeczi Árpád lelkipásztor szolgált a vámosladányi gyülekezetben. 1942. május 11-től 1943-ig május 12-ig a keleti fronton tábori lelkészi szolgálatot teljesített. DREL I. 1. u. Vámosladány. 1-2.-979-