Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Veszprémi Egyházmegye
Veszprémi egyházmegye BALATONARÁCS Dr. Bakos Lajos lelkész Születtem Kisbéren (Komárom vármegye) 1905. december 27-én. Édesapám: Bakos Lajos méneskari őrmester, édesanyám: Csörnyei Erzsébet. Mindketten régi református családból valók, s tiszta református szellemben igyekeztek nevelni bennünket is három testvéremmel együtt. Középiskolát a pápai református kollégiumban végeztem, s itt tettem gimnáziumi érettségit jeles eredménnyel. Érettségim után egy évig pihennem kellett tüdőcsúcshurut miatt, így a teológiai akadémiára, amit szintén Pápán végeztem, csak egyévi késéssel mehettem. 1929 szeptemberében tettem első lelkészképesítő vizsgát jeles eredménnyel. Azután egy évig Pápán maradtam mint főiskolai senior és segédlelkész. 1930 őszén Utrechtbe mentem tanulmányaim folytatására, hol az állami egyetem teológiai fakultásán végeztem tanulmányokat, különösen a rendszeres teológiában négy féléven át a Stipendium Bernhardinum támogatásával. Két hollandiai évem között 1931 nyarán egy nyári szemesztert hallgattam Halléban. Néhai elődöm, Kátay István 1931 novemberében bekövetkezett halála után az arácsi gyülekezet hívott meg a lelkipásztori állásra. Szolgálatom helyét 1932. június 1-én foglaltam el. 1932. szeptember 12-én kötöttem házasságot Tamás Vilma okleveles református tanítónővel.8 Házasságunkból eddig két gyermekünk született: Lajos 1934. október 6-án és Zsófia 1937. szeptember 13-án. 1943. június 28-án a debreceni Magyar Királyi Tisza István tudományegyetem Tanácsa a rendszeres teológiai szakcsoportból summa cum laude fokozattal tett szigorlat után a szentséges hittudományok doktorává avatott. Doktori értekezésem címe: A Szentírás ihletettsége, melyben a kérdés dogmatörténeti anyagát dolgoztam fel. A bibliai és tulajdonképpeni dogmatikai részt Isten segítségével egy másik kötetben fogom feldolgozni. Dr. Bakos Lajos Szűcs János nyugalmazott lelkész Én, Szűcs János születtem Naszályon, Komárom megyében 1880. január 18- án, földműves szülőktől. Az elemi iskolát az ottani református elemi népiskolában végeztem, míg tanítóm buzdítására az 1883. november 19-én özvegyen maradt édesanyám a pápai református kollégiumba íratott be, ahol a gimnáziumi és teológiai éveket végeztem. 1905. február 18-án a beteg Szűcs Dezső mellé rendeltettem mint III. éves növendék papoló káplánnak, azonban már ez év márciusá8 Tamás Vilma Szentgálról származott. A pápai nőnevelő intézet polgári iskolájában (1923/24- 1926/27. tanév) és tanítóképzőjében (1927/28-1931/32. tanév) tanult. 1932-ben szerzett tanítónői oklevelet, és kántorképesítő vizsgát is tett. Pápai Református Kollégium értesítői. 1928/29.102. Pápai Református Nőnevelő Intézet értesítői. 1923/24. 17, 22. 1924/25. 13, 20. 1925/26. 28. 1926/27. 34. 1927/28. 28.1928/29.47.1929/30.15,24.1930/31.20,30.1931/32.38,41.-980-