Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Tatai Egyházmegye
Tatai egyházmegye esperese Bátorkeszin és odarendelt Kovács Géza agg és beteg lelkipásztor193 mellé segédlelkésznek. Itt szolgáltam 1906. április 20-tól 1906. december hó 1-ig. Közben letettem jeles eredménnyel az I. lelkészképesítő vizsgámat, s azután segédlelkészi teendőim mellett írogattam egy-egy vallásos tárgyú cikket vagy verset a Református Család című lapban,194 melyet Fülöp József körmendi lelki- pásztor szerkesztett. Jelent meg néhány versem a Pápai Közlöny195 196 című lapban is, s ebben az esztendőben nyertem meg a főiskolai önképzőkörben a Népdal pályadíját és 4 népdalommal dicséretet. 1906. december hó 1-vel Antal Gábor dunántúli püspök úr hívott el Komáromba püspöki titkárnak. Itt működtem 1908. október 1-ig. Állandóan tevékeny részt vettem az igehirdetői szolgálatban is a titkári teendők mellett, s a fönt említett kis egyházi lapban tovább is írogattam. Titkára voltam a komáromi református ifjúsági egyesületnek, melyben mindig igen nagy szeretettel foglalkoztam az ifjúsággal. 1907-ben letettem a II. lelkészképesítő vizsgámat, ugyancsak jeles eredménynyel. Ennek letétele után pár hét múlva az alistáli (komáromi egyházmegye) gyülekezet hívott lelkipásztorának. A meghívás elől kitértem, mert nem akartam még a püspöki titkári szolgálatomból eltávozni. Egy évvel később elfogadtam a tarjáni lelkipásztori állásra a meghívást, és ide jöttem 1908. október hó 1-én, és október 4-én volt a beiktatásom. Azóta itt szolgálok ebben a 200 lélekből álló, 2000 német ajkú római katolikus közé ékelt kis magyar gyülekezetben. Erős elhatározással jöttem ide, nem riadva vissza a gyülekezet kicsinységétől, szegénységétől és a nemzetiségi helytől. A kis gyülekezet hívását Isten parancsának vettem, és hozzákezdtem a rám váró munkák elvégzéséhez. 1908. december 14-én feleségül vettem az én hűséges segítőtársamat: Szabó Ellát, Szabó Zsigmond győri református lelkipásztor és Kesztler Gabriella leányát. Feleségem, a nagyvárosi lelkipásztor leánya beletalálta és beleélte magát az igen kis falusi lelkipásztor hitvesének sokszor igen nehéz helyzetébe, és a szülői házból magával hozott intelligenciájával, meg mint okleveles tanítónő is, mindig 193 Kovács Géza Bátorkeszin (Esztergom vm.) született 1839-ben. Tanulmányait Révkomárom- ban, majd Pápán folytatta, ahol a teológiát is végezte az 1859. évben. 1861. május 10-én az utrechti egyetemre iratkozott be, ahol másfél évig tanult. Az 1862-ben Veszprémben tartott egyházkerületi közgyűlésen szentelték lelkésszé. 1862-től 1888-ig Ogyallán végzett lelkészi szolgálatot, amikor a bátorkeszi gyülekezet választotta el. Ott 1908-ig működött. Felesége Tóth Emma (1876. március 21- én hunyt el 29 éves korában), majd Németh Eszter volt. 1908. január 19-én 68 éves korában hunyt el. DREKK O. 394t. 137. TtREL I. 8. d. 6. Bátorkeszi. 4,16. d. 9. Ógyalla-Bagota. 1.1. II. 12-13. Egyházkerületi Névtár. 1863.13.1865.14.1866.11.1869.10.1873. 9.1874.11.1875.13.1878.12.1879. 29.1880. 40.1882. 43.1884. 42.1885. 46.1886. 48. 1887. 48.1887. 48.1888. 49.1889. 44. BOZZAY-LADÁNYI 2007.170 (2002. sz.). DPL1908.64. 194 A Dunántúli Református Családi Lap 1906. január 4-től 1907. június 21-ig jelent meg, 1907. január 1-től Református Családi Lap címen. Kezdetben hetente, majd havonta háromszor adták ki. Felelős szerkesztője és kiadója Fülöp József volt. KRAJEVSZKI-TAKACS 1964.14. 196 A Pápai Közlöny 1891-1921 között jelent meg hetente. Alcíme szerint társadalmi, közgazdasági és szépirodalmi hetilap, majd közérdekű független hetilap volt. Felelős szerkesztőként Jutassy Ödön, Nobel Ármin és Pollatsek Frigyes jegyezte. NAGY 1957 68.-959-